nevelés

Szeretettel nevelni

2016. 10. 10.
A korábban meghatározó nevelési elvet, a szigorúságot, a XXI. században a szeretetközpontúság, az odafigyelés és a tisztesség váltotta fel - derül ki egy magyar apák körében készült felmérésből. A modern családban az apák már nem tekintély, hanem szeretetelven működnek és párjukkal közösen hozzák meg a gyermekneveléssel kapcsolatos döntéseket. A válaszadók azt a tendenciát is megerősítették, hogy egyre több családban a férfiak maradnak otthon a gyerekekkel.

Eltűnt, keressük!

2016. 10. 04.
100 évvel ezelőtt Sinka Vivien és édesanyja talán plakátokkal ragasztja tele Veszprém városát (már ha akkor is ott él), úgy kutat eltűnt személyek után. Ma a közösségi médiában „plakátolnak”: országosan, profin, és munkájuk itt nem ér véget. Vivien 25 évesen nagy gyereknek vallja magát, aki későn érő kortársaihoz hasonlóan élvezi az otthonlakás előnyeit; munkájában mégis olyan felelősségvállalást mutat, ami generációjára kevésbé jellemző. Bár édesanyjával dolgozik, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítványnak ő az elnöke és arca. Telefonhangja alapján komoly, kiskosztümös nőnek képzeltem – az a féloldalas frizurájú, teletetovált lány viszont, akivel találkozom, nemcsak életkora miatt kelthet bizalmat a lázadó, elszökdöső fiatalokban, akiknek segít: vele szót értenek.

Gyerekesítés

2016. 09. 21.
Egy személygépkocsi vásárlásakor sok szempont alapján döntünk. Milyen a fogyasztása, a teljesítménye, az útfekvése, tetszetős-e a külseje, kényelmes-e a belseje – pedig a családosok tudják: az autó egyetlen funkciója, hogy fuvarozzuk vele a gyerekeinket. Felületes szemlélők azt hinnék, elég a gyereküléseket precízen becsatolni és egy „baby on board” matricát ragasztani a hátsó szélvédőre, és már indulhat is a kölyök-járat. Súlyos tévedés.

Mit sportoljon a gyerek?

2016. 09. 16.
Szülőként fontos odafigyelnünk, hogy milyen sportot választunk gyermekeink számára, mivel a csontok, az izmok és az ízületek egészséges fejlődését kb. 25%-ban életmódbeli tényezők határozzák meg. Éppen ezért a megfelelő mozgás elengedhetetlen gyermekeink számára, de egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, mennyit és hogyan sportolnak.

Táborban anyaszemmel

2016. 09. 05.
Réka lányunk öt évesen öt éjszakás táborban volt! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erdei óvodának hívták a tábort, az imádott óvónénik szervezték és a nyolc éves bátyja is vele volt, mint régi óvodás. Ettől még anyának furcsa volt elengedni a „kicsit”, aki persze nagyon fel volt dobva és alig várta, hogy otthagyjuk, miután megágyaztam neki az emeletes ágy alsó részére, Dávidkám alá és Andi nénitől fél méterre…

Táborban apaszemmel

2016. 08. 26.
Idén már minden gyermekünk volt táborban. Ez ennyi gyereknél nagy vállalás, de mi ragaszkodunk ehhez, mert nem lehet, hogy a gyerekek a nagy család okán lemondjanak olyan élményekről, ami az osztálytársaiknak jár.

Újra itt a halmozottan hátrányos helyzetű világsztár

2016. 08. 25.
Újra Magyarországra érkezik Nick Vujicic, a kéz és láb nélkül született világhírű tréner, aki saját példáján keresztül szeretné támogatni a fiatal nemzedéket és megmutatni számukra a nehézségekben rejlő lehetőségeket.

Mi lesz veletek, emberkék?

2016. 08. 24.
Nagyobbik unokám második osztályba lép. A kisebbik is hamarosan iskolás lesz. Személyesen érint hát ismét az oktatás ügye. Elolvasok mindent, ami ezzel kapcsolatos.

Recsegő hangszórók és letörölt könnycseppek

2016. 08. 18.
Idén Gergő ballagott el az általános iskolából, így már harmadszor szembesültem ennek az ünnepnek az „ünnepélytelenségével”. Tizennégy éves fiúként nehezen viseli az ember a kiöltözött rokonokat, a rúzsos puszikat, a nagynéni parfümfelhőjét, a folyamatosan rá szegeződő videokamerát, a fotózkodást az iskolakapuban, de azt láttam, hogy még mindig ez a jellemző…

Dobszólóval ballagni

2016. 08. 15.
Június közepével lezajlottak az évzárók és idén ballagott a harmadik gyermekünk a nyolcadik osztályból. És bármily meglepő, idén is minden úgy zajlott, ahogy eddig minden iskolai évzáró az elmúlt tizenkét esztendőben. Bizony! Ilyen rég volt, hogy tanköteles lett a gyermekünk.
Augusztusi akció

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 775 Ft

177,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin® 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 815 Ft

181,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

30 g

2 070 Ft

69 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Béres Porcerő Forte 1500 filmtabletta

90 db

5 180 Ft

57,6 Ft/db
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 870 Ft

116,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 665 Ft

8,3 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Idelyn® Beliema® Effect hüvelytabletta

10 db

3 500 Ft

350 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

1513,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sedatif PC® bukkális tabletta

40 db

1 610 Ft

40,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 700 Ft

45 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Magnosolv® granulátum

30 db

1 990 Ft

66,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 310 Ft

33,1 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

50 g

1 320 Ft

26,4 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 185 Ft

109,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

60 db

2 585 Ft

43,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Wartner® szemölcsfagyasztó spray

50 ml

4 720 Ft

94,4 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Laevolac® 670 mg/ml szirup

500 ml

2 110 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Degasin® lágy kapszula

32 db

2 010 Ft

62,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Rutascorbin® 20 mg/50 mg tabletta

50 db

1 085 Ft

21,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 805 Ft

120,3 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el