egészségügyi szűrővizsgálatok

A demencia 10 korai jele

A demencia szakkifejezés a gondolkodás és a memória rosszabbodását, fokozatos elbutulást jelent. Dr. Jakab Gábor PhD, a Neurológiai Központ neurológusa azokra a korai jelekre hívta fel a figyelmet, amelyek észlelése esetén részletesen ki kell vizsgálni a beteget, sok esetben el kell kezdeni a gyógyszeres kezelést.

A szájüregi önvizsgálat megfelelő módja

Évente kétszer annyian halnak meg szájüregi daganat miatt itthon, mint autóbalesetben, miközben gyakori ön- és rendszeres fogorvosi szűrővizsgálattal, időben felismerve a betegség gyógyítható.

A rák ma már szűrhető ellenség

Dr. Lengyel Erzsébet onkológussal, az Onkohelp Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk a sajnos nagyon sok nőt, sőt esetenként férfiakat is érintő mellrákról, a lehetséges kezelési módokról és a szűrések fontosságáról.

Ne hanyagolja el a tüdőszűrést, életmentő lehet!

Bár a legtöbb, egészséggel kapcsolatos aggodalmat továbbra is a koronavírus-járvány okozza - és úgy tűnik, ez egy ideig még így is marad -, azért figyelmet kell szentelnünk azokra a szűrésekre is, amelyek az életkorból vagy a kockázati tényezőkből adódóan szükségesek lehetnek.

Mi állhat a puffadás hátterében?

A puffadás igen gyakori tünet, melyet minden ember megtapasztal bizonyos időközönként, általában valamilyen étel vagy ital fogyasztását követően. Egészségügyi problémára akkor kell gyanakodni, amikor a tünet gyakran előjön és látszólag minden ok nélkül jelentkezik.

A 7 leggyakoribb civilizációs betegség

Civilizációs betegségeknek nevezzük azokat az egészségi problémákat, melyek esetszáma az utóbbi évtizedekben (jellemzően a fejlett országok lakossága körében) jelentősen megnőtt.

Babavárás biztonságosan

Egy kisbaba érkezése rengeteg izgalommal jár, már a születését megelőző kilenc hónap is számtalan kihívást, bizonytalanságot, kérdést tartogat a leendő a szülők számára.

Mi a teendő, ha daganatra gyanakszunk?

Akár gyanús tünetek miatt, akár csak megnyugtatásul, de bizonyos vizsgálatokkal meg lehet bizonyosodni arról, van-e daganatos betegségünk.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!