pszichológia

Gyógyítsd meg önmagad. Jó, de hogyan?

Ahhoz, hogy a beteg felépüljön, hinnie kell abban, hogy képes meggyógyulni, és küzdenie is kell ezért. A gyógyulás képessége ugyanis bennünk van. Nem véletlen, hogy azt mondjuk, küzdünk az életért, harcolunk egészségünkért, legyőzzük a betegséget. A csodálatos gyógyulások hátterében mindig a beteg együttműködése, és egy lelki folyamat is áll.

Az önzők boldogabbak?

Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot - állítják amerikai kutatók. Mindezt tesszük annak ellenére, hogy kora gyermekkorunktól az önzetlenségre és az altruizmusra nevelnek bennünket. Korábban a pszichológia azt feltételezte, hogy az önzés belénk kódolt vonás, nem tehetünk ellene.

A munkahelyi stressz legfőbb okozói

A munkahelyi stressz kezelése Magyarországon ezermilliárd forint többletkiadást okoz évente, az Európai Unióban a stressz okozta veszteség a GDP négy százalékát emészti fel - hangzott el a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által rendezett Munkahelyi biztonság és egészség - A megtérülő befektetés címmel rendezett konferencián.

Bagdy Emőke előadásai pedagógusoknak

Prof. dr. Bagdy Emőke szerint a pedagógusok ki tudnak törni a belefáradás-kiégés ördögi köréből. A tanárokat leginkább fenyegető pszichés problémák megelőzhetők és leküzdhetők, csak ismerni kell a megfelelő technikákat. A pszichológus fővédnöksége alatt futó Pedagógus Akadémia soron következő szemináriumán kiderül, melyek ezek a módszerek.

Érzelmileg sebzett nép vagyunk

„Érzelmileg sebzett, fapados nemzet vagyunk” – jelentette ki Prof. Dr. Bagdy Emőke az Érzelmek Iskolája nyitóelőadásán, amely teltházzal fogadta a pszichológiatudomány egyik legelismertebb szaktekintélyét. A Független Pedagógiai Intézet által szervezett szemináriumon a pszichológus bebizonyította, hogy lelkibeteg nemzetünk felgyógyulhat, mégpedig az önkarbantartás segítségével.

A figyelem művészete és elsajátítása

Dr. Szondy Máté pszichológus, egyetemi adjunktus új könyve, Megélni a pillanatot - Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája címmel. A sokak által kedvelt szakember A boldogság tudománya után ezúttal is egy olyan művet ad a kezünkbe, amely lelki egészségünk megőrzését és életminőségünk javítását szolgálja.

A pszichológia a testi bajok ellenszere

Mintegy 50 ország, hétszáz kutatójának részvételével, Budapesten került megrendezésre a XII. Magatartástudományi Világkongresszus. A szakmai esemény középpontjában a krónikus betegségek hátterében álló lelki tényezők, a lelkiállapot és az immunrendszer működésének kapcsolata állt.

Lehet, hogy netfüggő vagyok?

„Beírom a telómba a számod, bejelöllek facebookon, linkelek neked zenéket, elolvasom a mobilomon, mik a hírek, majd beszélünk skype-on…” A nagyi biztos kapkodja a fejét, ha ezt hallja, a többség viszont már nem: a telefonjaink okosabbak, mint mi, minden a neten van, ezzel együtt sajnos az életünk, a társas kapcsolataink is…

Az ember megváltásra vár

Egykor, régen, egyszerűbb, lassabban haladó korokban, mondjuk az én gyerekkoromban, voltak tartós vágyaink. Kicsik, nagyobbak. Gyorsabban, lassabban teljesülők. A kisebbeket kértük karácsonyra, a nagyobbakról ábrándoztunk. Nem kaptunk meg mindent. Ha mégis, nagyon tudtunk örülni. Nem csak addig, amíg kibontottuk az ajándékot.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!