ásítás

Miért ragályos az ásítás?

Ki ne vette volna már észre, hogy ásítani kezd már attól is, ha egy ásító állat fotóját látja? Azonban számos állat is „elkapja” a látott ásítást.

Az állatoknál is ragályos az ásítás

Valószínű, hogy már az ásítás szó olvasásakor elkezdünk ásítani mi magunk is. E különleges „ragály” számos állatfajt is érint, így az oroszlánokat is.

Napközben is álmos?

Mindenkivel megesik olykor, hogy 7-8 óra alvás után is fáradtan ébred, és ez az egész napját végigkíséri, ha azonban rendszeresen előfordul, érdemes utánajárni a problémának.

Tanuljunk meg sziesztázni

A délutáni szieszta jól bevált szokás a mediterrán országokban: az ebédet követő időszakban elcsendesül a város, az emberek visszavonulnak, pihennek. E szokás kialakulásában természetesen szerepe van az ezen országok nyári éghajlatára jellemző déli hőségnek. Nem véletlen, hogy elsősorban a nyári kánikula idején vágyunk mi is egy kis sziesztára.

A krónikusfáradtság-szindróma

A krónikusfáradtság-szindróma (CFS – Chronic Fatigue Syndrome) legjellemzőbb tünete az állandó, súlyos kimerültség. A CFS-ben szenvedő beteg rosszul alszik és fáradtan ébred, gyakori nála a fejfájás, az izom- és ízületi fájdalmak és a torokfájás; nehezen tud koncentrálni és nehezen jegyez meg dolgokat. A tünetek súlyossága napról napra változhat. A „jobb” napokon a páciens szinte teljes mértékben képes ellátni a feladatait, míg a „rossz” napokon az ágyból sem tud felkelni.

Miért baj az, ha horkol a baba?

Ha egy gyermek horkol, az mindig szokatlan – erről a jelenségről inkább idős felnőttek jutnak eszünkbe. Az igazság azonban az, hogy meglepően sok kisgyermek, sőt csecsemő is horkol, és a nehezített orrlégzés zavarhatja a babát a szopásban, a táplálkozásban és az alvásban is.

A fiatalok egyharmada fáradtan ébred

A közel nyolc órányi alvás a megkérdezett fiatalok 36 százalékának kevés, ők rendszerint fáradtan ébrednek - derül ki egy felmérésből. A 15-25 év közöttiek hétköznaponként átlagosan hét és háromnegyed órát alszanak: a válaszadók 12 százaléka napi 6 órát, 22 százaléka 7 órát, 49 százaléka 8 órát, 15 százaléka 9-10 órát alszik - derül ki az Ipsos kutatóintézet felméréséből.

Az álmatlan éjszakák oka és kezelése

Az alvás folyamata állandó forgatókönyv szerint szerveződik, annak felbomlása vagy hiánya kezdetben kialvatlansághoz, később állandósuló nappali panaszokhoz vezet. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkülözhetetlen a memória, a koncentráció, a hangulat és gondolkodás szempontjából.

Miért ásítunk?

Bár általánosságban az unalom vagy a fáradtság jelének tartjuk, az ásítás a forrófejűek ismertetőjele is lehet. Szó szerint.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!