Melanóma

Mit jelentenek az elváltozások a bőrünkön?

Évtizedek óta folyamatosan nő a melanóma, azaz a bőrrák előfordulásának gyakorisága, ennek ellenére sokan még mindig nem óvakodnak eléggé a túlzott napozástól - mondta Liszkay Gabriella bőrgyógyász, klinikai onkológus az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Egy apró anyajegy is veszélyforrás lehet

Ugyan az anyajegyek többsége ártalmatlan „szépségpötty”, némelyek veszélyesek lehetnek: bőrrák (melanóma) alakulhat ki belőlük. Érdemes időről időre – főleg a nyári önfeledt napozás előtt – megvizsgáltatni anyajegyeinket, és erre létezik egy megbízható, fájdalommentes szűrés, amely során a szakorvos fotót készít bőrünk aktuális állapotáról. Ennek segítségével az elváltozásokra korán fény derülhet, később pedig a legkisebb eltérés is könnyen felfedezhető.

Órákkal a napozás után is károsodik bőrünk

A Yale Egyetem kutatói szerint három-négy órával a napozás után is tart a potenciálisan rákkeltő DNS-károsodás a melanin festékanyagban végbemenő kémiai reakciók miatt.

Immunterápiával a melanóma ellen

Az immunterápia sokkal hatékonyabb lehet a legrosszindulatúbb bőrrákfajta, a melanóma előrehaladott formáinak a kezelésében, mint a hagyományos kemoterápia - ismertették a klinikai vizsgálat eredményeit egy zürichi konferencián.

Óvjuk anyajegyeinket!

Anyajegyek – van, akin egy sincs, van, akinek az egész testét beborítják ezek a különböző színű, felszínű és formájú, jóindulatú elváltozások.

Előzd meg a leégést!

A nyár egyet jelent a napozással, a felhőtlen sütkérezéssel. Azonban sose tegyük ezt felelőtlenül, a megfelelő napvédelem hiányában.

Az árnyékunk segít a bőrrák elleni védekezésben

Szinte elkerülhetetlen, hogy nyáron egyszer-egyszer le ne égjünk a napon. Az ilyenkor elszenvedett UV-sugárzás hozzájárulhat azoknak a génhibáknak a kialakulásához, amelyek a bőrrákot okozzák. Mivel ebből a szempontból mi, magyarok közepesen veszélyeztetettek vagyunk, fogadjuk el általános szabályként, hogy ne menjünk a napra, amíg az árnyékunk nem hosszabb a testmagasságunknál – hívja fel a nyaralók figyelmét dr. Schwab Richárd, a KPS Diagnosztikai Központ orvos igazgatója.

Egy izgalmas új könyv a gyógynövényekről

Az ünnepi könyvhétre jelent meg A bükki füvesember nyomában című könyv. Szerzője a híres-neves bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa. A könyvet ajánló előszót Schäffer Erzsébet írta.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!