Állatvédelem

Fokozott figyelemre intenek az állatvédők!

Fokozott figyelemre intenek az állatvédők a szilveszterkor szokásos petárdázások és tűzijátékok miatt, mivel az erőteljes hang- és fényhatások állatok sokaságát rémítik halálra.

Egzotikus állatok vonzásában

23 alkalommal marta meg kígyó, mégis tiszta szívből szereti a foglalkozását. Pedig olyan, hogy "vadállatbefogó" nem is létezik.

Főszerepben: az állatok

Az állatok világnapját 1931 óta ünneplik október 4-én, az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján.

Kutyaélet

Az állatok világnapja alkalmából fogadjátok szeretettel Zsófi, a labradorkölyök levelét!

Ne etessük a vízimadarakat!

A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület(MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék az állatokat.

Falusi Mariann: „Nem vágyom arra, hogy mások ítéljenek meg”

Már gyerekként kiderült, hogy tehetséges a zenében, de az igazi sikerekig még el kellett telnie néhány évnek. Az ország egyik legsikeresebb duójával vált ismertté, majd később hangi adottságainak köszönhetően a zene legnagyobb mestereivel is együtt dolgozhatott. Falusi Mariannal 2016 októberében beszélgettünk a múltról, a jövőről, és hogy miért nem tudja elképzelni az életét állatok nélkül.

Vigyázzunk állatainkra!

Október 4-e az állatok világnapja. Kedvenceink védelme egész évben lényeges, de a hideg évszak beköszöntével még fontosabb gondoskodnunk róluk, és a környezetünkben élő vadállatokról is. Hogy milyen tennivalókra kell felkészülnünk, és mire kell odafigyelni egy-egy állatfajta esetében, arról dr. Varajti Attilát, a Cerberus Állatorvosi Rendelő állatorvosát kérdeztük.

Ahol a madarak gyógyulnak

Egyetlen hely van a Dunántúlon, ahol a sérült madarakat ellátják, és gyógyítják: ez a sukorói Vadmadárkórház. Ráadásul az itt folyó munkát még a gyerekek is figyelemmel kísérhetik! A Szimpatika Tv stábja őket kísérte el a kórházi látogatásra.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!