Bécsben megnyílt a „tesztutca”
A bécsi Ausztria Center mélygarázsában, illetve felszíni parkolójában átadott „tesztutca” a harmadik az osztrák fővárosban. Ide elsősorban az ápolási intézményekben és az idősotthonokban dolgozókat, valamint a betegek, illetve bentlakók hozzátartozóit várják koronavírus-gyorstesztre, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák a behurcolás veszélyét. Ezen túlmenően olyanok is jelentkezhetnek tesztelésre, akik tüneteket vélnek felfedezni magukon, és úgy érzik, megfertőződhettek. Ez utóbbiak azonban csak autóval érkezhetnek, és a szűrés során sem szállhatnak ki autójukból.
Az előkészületek során rendkívüli elővigyázatossággal alakították ki a szűrőboxokat, és arra is ügyeltek, hogy azoknál, akiknek a gyorsteszt eredménye pozitív lesz, elkülönítve, a helyszínen felállított laborban a szükséges PCR-tesztet is elvégezzék.
Az új „tesztutca” üzembe állításával napi 15 ezerre növelhető Bécsben a tesztelési kapacitás – hangsúlyozta Michael Ludwig bécsi polgármester. Mind a mostani, mind a két korábban, az Ernst-Happel Stadionban, illetve a Dunaszigeten kialakított létesítményben előzetes online regisztráció után egész nap várják az embereket.
Mindeközben nagy erőkkel folynak az előkészületek a bécsi tömeges tesztelésre is, amelyet december 4-e és 13-a között tartanak majd három helyszínen, a hadsereg támogató közreműködésével.
Rudolf Anschober egészségügyi miniszter sajtótájékoztató keretében hívta fel a lakosság figyelmét ismét a Stop Corona App minél szélesebb körű letöltésének szükségességére. Az általános és sokszor hangsúlyozott védelmi intézkedések – mint a maszkviselés, a távolságtartás és a kézmosás –, valamint a tömeges tesztelés mellett e koronavírus-alkalmazás mobiltelefonokra való letöltése jelentős segítség elsősorban a kontaktkutatás hatékonyabbá és gyorsabbá tételében.
Az alkalmazás egyfajta digitális naplóként működik, regisztrálja a bejelentéseket, és használóját azonnal figyelmezteti, amennyiben az tudtán kívül, akár boltban, akár a tömegközlekedésen egy méteren belül igazolt koronavírus fertőzött és az alkalmazást szintén használó ember közelébe került.
A miniszter bejelentette, hogy most folyik a környező országokkal a különböző alkalmazások harmonizálása, és december 14-étől már határokon átívelő adatokat kaphatnak az applikáció segítségével, amely adatvédelmi szempontból is megfelel az uniós követelményeknek. „Érdemes harminc másodpercet áldozni az életünkből a letöltésre, hisz ezzel a magunk és mások biztonságérzetét fokozhatjuk, mi több, alkalomadtán életeket is menthetünk” – tette hozzá Anschober.
Az alkalmazást eddig több mint egymillióan töltötték le Ausztriában.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!