Mindennapi indulatok – Apaszemmel
A közlekedés tekintetében pedig tényleg a béka feneke alá süllyedt a morál és a kommunikáció. Az emberek türelmetlenek, kiabálnak, ujjukat mutogatják, rosszabb esetben pedig trágárságokat ordítanak egymásnak. Ez utóbbi elég kellemetlen, pláne akkor, amikor gyermekekkel vagyunk, hiszen azzal nehezen tudnak mit kezdeni, hogy idegen emberek alpári stílusban lehordják a szüleiket.
Sajnos a vírushelyzet óta újra sokat autózom, önkéntes közlekedési karantént hoztam létre magammal egyetértésben azért, hogy az amúgy is mozgalmas életemben csökkentsem a kontaktusszámot. Egész egyszerűen nem szeretném kitenni a családomat, a kollégáimat, a zenésztársaimat és a megrendelőinket a fertőzésnek. Ennek köszönhetően viszont több zenét hallgatok és a tömegközlekedésben történő eseményekből kimaradok. Nem nagyon örülök, mert alapvetően egy közösségi ember vagyok. Szeretek beszélgetni, nevetni, meghallgatni másokat, vagy csupán csendben kuncogni más embereken. Szerencsére még mindig lehet boltba, piacra és hivatalba járni, bár ez utóbbinál néha azt érzem, hogy nem mindig örülnek nekem az ügyintézők. Ez is kihívás, az a szép benne, hogy fel lehet őket vidítani egy kedves szóval vagy egy kis humorral. Már akit lehet... A humor amúgy is sok mindenre jó, és valljuk meg, legalább annyira jólesik megnevettetni valakit, mint nevetni valakinek a viccein. Gyakran röhögök saját magamon is, mert néha bizony nagyon balgán viselkedem, az öniróniát pedig a gyerekeim mindig nagyon élvezik.
A jelenlegi helyzetben azonban maszkban vagyunk, és az eltakart arc okozhat félreértéseket, hiszen egy-egy viccesnek szánt megjegyzéshez nem látják az arcomat, ami bizony nem egyszer félreértésre adott már okot. Eleinte nem értettem, miért rágnak be emberek a szóvicceimre és a humornak szánt blőd kérdéseimre, amíg egy hétvégi bevásárlás alkalmával rá nem jöttem. A feleségemmel vásároltunk – természetesen maszkban –, és amikor a sokadik (szerintem) nagyon viccesnek szánt megjegyzésemen is megsértődött, elgondolkodtam. Lehet, hogy megunt örökre, vagy sohasem bírta a humoromat, és elhatározta, ennek most hangot ad, vagy pedig valami egyéb gondja van? Majd rájöttem: nem látja a mosolyt az arcomon és minden addigi hülye kérdésemet komolyan vette.
Magamba szálltam. A maszkviselés óta nem annyira értik a kedves megjegyzést a morcos emberek, hiszen nem látják a vicces mondanivalóhoz tartozó mosolygós arcot. Eddig egy mogorva emberrel szemben, akivel muszáj volt kommunikációba keveredni, általában bejött a mosoly, most pedig ez nem áll rendelkezésre. Így megpróbálok nagyon vidáman beszélni, illetve egy-egy kedves megjegyzés nem kerül pénzbe. Annak, aki 6 órája áll egyhelyben és az embereket szolgálja ki, bizony jóleshet.
Azt javaslom, próbálják ki Önök is! Nekem már bevált, az egészen szigorú boltos néninél, az ideges ügyintézőnél, egy mogorva tanárnővel és egyszer egy mufurc portás bácsival szemben is. A közlekedésben pedig a szokottnál is udvariasabban vezetek, ezzel is segítve mások hangulatának javítását, higgyék el, szükség van rá!
A fenti pozitív gondolataim ellenére muszáj elmondanom, hogy a közösségi médiában áradó közhangulaton már lehetetlen javítani...
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Huzat, klíma, víz - ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!