Szimpatika – Könyvek és indulatok – Anyaszemmel

Egy életmódváltás miatt hátraléptem az egészségügyből, és egy csodás gyerekkönyv- és játékboltban találkozom a családokkal nap mint nap. Nagyjából 7000 különböző gyerek- és ifjúsági könyv sorakozik a polcokon babakortól egészen a 16+ korosztályig.

Vannak szuper könyvek, és vannak kevésbé jók. Szerintem. Van olyan, amelyik az egyik családnak jó választás, a másikat inkább lebeszélném róla. Vannak nehéz témákat érintő könyveink, vannak kifejezetten a segítő könyv kategóriába tartozók és vannak olyanok, ahol cukin, kedvesen, épphogy érintve a témát jelenik meg pl. egy bepisilés. Van választék, így választási lehetőség is. Nekünk az a feladatunk, hogy kellő empátiával ráérezve segítsük a választást, személyes beszélgetésben derüljön ki, mit ajánlanánk szívesen az aktuális érdeklődőnek.

Én személy szerint imádok olvasni, szeretem, ahogy minden érzékemet betölti a könyv, egy könyvnek súlya van és illata, a lapjai különböző hangokat adnak ki, ahogy lapozunk, és a tapintásuk is más és más. Minden kötet tanít valamire, ha csak egy mondata ér el a szívemig, akkor is tisztelettel fordulok felé, ha pedig egyáltalán nem tudok azonosulni az írással, akkor is elgondolkodom az író céljain, én ilyen vagyok. Persze rengeteg olyan könyv van, ami teljesen magával ragad, beszippant, és olyankor drága családom tudja, hogy felesleges anyát zavarni holmi kérdésekkel vagy kérésekkel.

Nyitott vagyok minden témára és abban hiszek, hogy egyszer minden könyv megtalálja az olvasóját és az olvasó is rábukkan a neki írt könyvekre. Persze nem árt, ha ehhez kap némi segítséget. Nagyon sok kemény téma bukkan fel az ifjúsági irodalomban, az internetes zaklatás, a családon belüli vagy iskolai bántalmazás, szexuális abúzus, a halál és a gyász folyamata, különbözőségeink elfogadása, testképzavarok, válás, erőszak, drogproblémák, a tizenévesek talajvesztett állapota, és akár valóban, a nemi identitás kérdései is. Ezekről szülőként muszáj lenne olvasni, kamaszokat nevelő családokban minden hétre adnék egy kötelező olvasmányt, először a szülőknek. Majd némi teret és időt a beszélgetésekhez, amelyek nélkül nehéz feldolgozni jónéhány könyvet.

Kisgyerekeknél a szülő felelőssége és választása, hogy milyen mesekönyv kerül le a polcról, az ún. érzékenyítő gyerekkönyvek biztosan nem kerülnek véletlenül egy óvodás vagy kisiskolás kezébe. Nem kell minden családban feltétlenül mesekönyv ahhoz, hogy érzékeny témákról beszéljenek, de aki keresi, megtalálja azt a könyvet, ami segítheti az adott téma megértését és elfogadását. Az ominózus ledarált mesekönyv sem óvodásoknak való, a mesék hosszát tekintve sem, és egyáltalán nem kell annak olvasni belőle, aki nem szeretne. Megvásárolni vagy belenézni sem kötelező, de elítélni azt, akit érdekel, az nem túl szerencsés. Szeretném hinni, hogy a szabad választás és véleménynyilvánítás tényleg létezik, ahogy az elfogadás és az egymás megértése is, illetve hogy személyes érdekek nem állhatnak a könyvek tisztelete fölött, legalábbis majd egyszer...

„ –Mégis vannak kincseink?

 – Persze hogy vannak – mondta Mikkamakka. – Aromo esze nem kincs? Ló Szerafin bölcsessége, Bruckner Szigfrid tapasztalata, a te kedvességed, Vacskamati. Látjátok, majdnem elvesztettétek. Csak Dömdödöm becsületessége meg Szörnyeteg Lajos jó szíve maradt rendíthetetlen.”

(Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő)