Mikor és kinek lehet hasznos a nappali szundítás?
A karantén miatt otthon töltött időben sokak számára teljesen megváltozott a korábban megszokott napi életritmusuk, amely során különös figyelmet kell fordítanunk az alvásra – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség.
A délután érzett álmosság a cirkadián ritmus (biológiai óra) rendszerében beálló természetes szünet. Az alváshiányos állapotban, vagy csak kikapcsolódásként egyaránt hasznos lehet a szundi nap közben, viszont ha rossz napszakban, vagy túl sokáig tesszük, kellemetlen következményekre számíthatunk.
Kétségtelen, hogy egészséges felnőttnek csökkenti a fáradtságát, javítja a hangulatát és a teljesítményét is, gyorsabb reakcióra és felfrissült memóriára számíthatunk. Kutatások igazolják, hogy egy rövidebb nappali szundi segíti a napközbeni mélypont elkerülését, és értékes felfrissülési lehetőség. Hatással van a stressz enyhítésére és a kevés éjszakai alvás ellensúlyozására, a heti egy-két nappali alvás csökkentheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. A negatív hatások között azonban előfordulhat alvási tehetetlenség, vagyis a fáradtsági tünetek felerősödhetnek, illetve az éjszakai alvásidőt és alvásminőséget csökkentheti, roncsolhatja.
Mikor és kinek lehet jó a nappali szundítás?
Elsősorban akkor előnyös, ha váratlan fáradtságot, álmosságot érzünk, vagy ha szeretnénk, hogy ez a mindennapi életritmusunk részévé váljon. Az Alvás Szövetség szakemberei szerint 20-25 percnél nem érdemes többet szunyókálni, persze lehetnek kivételek, például a fiatal felnőttek többet is megengedhetnek maguknak – ha megtehetik. Ha több mint fél órát alszunk, akkor az alvási inercia miatt nehezen térünk magunkhoz. Ha 5 percnél kevesebbet, az viszont nem sokat ér. A 20–25 perces szundítás viszont mérhetően növeli az éberséget és a szellemi teljesítőképességet, és nem is leszünk álmosabbak utána, mint előtte voltunk. Mivel a legtöbben úgy 7 perc alatt bólintanak el, a 25 perces ébresztés az ideális.
A megfelelő időpont az ebéd utáni időszak, legfeljebb 15 óráig, pihentető környezetben, csendes, nyugodt helyen, kényelmes testtartásban és normál szobahőmérsékleten. A szunyókálást követő ébredésre hagyjunk időt, mielőtt tevékenykedni kezdünk. A szakemberek szerint a rendszeres szundítás hatékonyabb, mint az alkalomszerű. Tehát ha módunkban áll rendszeresen szundítani, akkor fontoljuk meg, hogy a szokásunkká tesszük. Ha nincs rá lehetőségünk, akkor legalább a kritikus napokon igyekezzünk beiktatni: amikor nem aludtunk eleget előző éjjel, vagy a szokásosnál nagyobb stressznek vagyunk kitéve. Érezhető lesz a különbség. Ha növekszik a nappali alvás utáni igény, és nincs nyilvánvaló oka a fáradtságnak, érdemes szakemberrel átbeszélni az alvásállapotunkat, ugyanis akár gyógyszer vagy betegség is szerepet játszhat abban, hogy a megfelelő alvási ritmusunk megváltozik. Mindezek mellett az érzékenységek, maga az alvásigény életkortól, szokásoktól és a körülményektől függ, egyénenként eltérő.
Forrás: medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!