"Végül pedig eljutottam oda, hogy semmit sem ettem"
2010. 10. 06.
Tegnap az anorexia hatásaival és kezelési módszereivel foglalkoztunk, most egy kamaszlány gondolatait olvashatják arról, hogy látta ő önmagát. Történet a kamaszhájtól a csontsoványságig.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2010/10/anorexia-284x300.jpg)
Először csak a vacsorát hagytam el, aztán már az ebédet is, végül pedig eljutottam oda, hogy semmit sem ettem. Ha már borzasztóan éhes voltam, akkor átlapoztam egy áruház reklámújságját, és ahogy az ételeket néztem és arra gondoltam, hogy milyen szívesen befalnám az összeset, már attól lelkiismeret furdalásom lett, de így legalább az éhségérzetem is elmúlt.
Persze volt, amikor nem tudtam ellenállni, és minden otthon található ennivalót magamba tömtem, de aztán a bűntudat úgy elhatalmasodott rajtam, hogy inkább kiadtam az egészet magamból.
Néha már felkelni sem volt erőm, napközben pedig mindig feszült és ingerült voltam és állandóan csak az járt a fejemben, hogy mit és mennyit ehetek, más nem is igazán érdekelt. Ez nem csak engem, az egész környezetemet megviselte. Végül, amikor úgy lefogytam, hogy minden zsír eltűnt rólam és a „szigetelés" hiánya miatt kaptam egy borzasztó vesegyulladást.
Ekkor vittek el orvoshoz, aki elküldött egy terapeutához. Ő segített ki ebből a jó 1.5 – 2 évig tartó gödörből. Akkor úgy megtanultam a leckét, hogy azóta nem nagyon fordul meg a fejemben, hogy változtatnom kéne a testemen. Egyszerűen nem éri meg azt a sok szenvedést az az egy ruhaméret pluszban vagy mínuszban."
A történet első része itt olvasható.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!