Szimpatika – Borkóstolgatók a pincében

Ha a szüleim munkája engedi, ősszel gyakran kirándulunk hétvégente. Ilyenkor korán reggel indulunk otthonról, alaposan megpakolva szalámis szendvicsekkel, amikbe apa szerint nem kéne uborkát tenni, mert szottyadt lesz már a vonaton. Napközben várromokat nézünk, amik már a nagymama előtt is ott álltak, pedig ő aztán nagyon öreg.

Bárhol is kirándulunk, valahogy délután mindig eljutunk egy helyre, ahol apa felkiált: Nini, itt egy borospince! Kérdezzük meg, tartanak-e kóstolót! Ennél a mondatnál már jól tudjuk, mi következik.

A legelső műsorszám, amit a családom előad: az elhelyezkedés. Olyan asztalt keresünk, ami közel van a mosdóhoz, ha valakinek ki kell mennie, de nem járkál át rajtunk az összes turista. Ne jöjjön anyára a cúg, de jól lássa a borászt. Senki ne érjen a nyirkos falakhoz, ne billegjen a pad lába, és a hangosan beszélő ellenszenves asztaltársaságtól is legyünk minél messzebb. Miután így elhelyezkedünk, kihozzák a poharakat. Ezután már csak kétszer ülünk át, mert anya szerint mégis a másik hely lenne a jobb.

Mi gyerekek egyből kapunk mustot. Persze hiába mondjuk öcsémnek, hogy ne igya literszám. Mire a sajttálakat kihozzák, neki már fáj a hasa, így a délután további részében én őt kísérgetem a vécére. Helyenként a pincék mellett csak pottyantós kerti budi van, ami nagyon vicces, főleg, hogy öcsém retteg a pókoktól. Bokáig letolt gatyával is világrekordot fut szerintem, ha leereszkedik rá hascsikarás közben egy derék keresztespók.

Sajnos a budijáratok miatt gyakran lemaradunk apa műsorának kezdetéről. Apa úri huncutságnak tartja, amikor a borász a déli lejtők napsugarának játékos csilingeléséről vagy a tanninok vibrálásáról beszél. Amikor megkérdezik, mit érez az első illatokból, hosszan mesél a szőlőt taposó asszonyok 39-es lábméretéről, és vádlijuk visszereiről. Ilyenkor az úri társaságok szörnyülködve néznek ránk, de apát már nem lehet megállítani. Megkérdezi, hogy a vörösbort mikor szellőztessük a dekantálóban: mielőtt beleöntjük a kólát vagy utána? Anya persze szégyenkezik, de azért kér egy kockacukrot a poharába, mert a száraz bortól sava lesz. Ettől a borász keze megremeg egy kicsit.

Ha nagyi is jön velünk, sosem felejti megjegyezni, hogy az ő idejében még voltak rendes italok, nem kellett beérnie ilyen szocialista kókálmánnyal, ami sosem látott tőkét. Meg hogy ilyen ganaj egy lőrét nem ivott, amióta fáj a dereka, és a Tescoban nem tud lehajolni az alsó polcos petpalackos italokért.

Közben persze szép lassan mindannyian becsiccsentenek, mert olyan nincs, hogy az én családom kiköpné a bort a köpőcsészébe, vagy kiöntené a pohár alját a kancsóba. Ha ki van fizetve, megisszuk, nem? A jobb helyeken furcsán néznek, amikor apa torkaszakadtából üvöltve énekli, hogy „Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs.” Legszívesebben a kijárathoz terelnének bennünket, de anya ilyenkor még feltétlen elmeséli, hogy fiatalkorában az egyetemi klubban minden este pancsoltak ennél jobb borokat is tablettából. Meg is tudakolja, hogy a vörösborhoz mennyi ételfesték kell, mert régen bordó kreppapírt áztattak a fehérborba, de az piszok drága mostanában a kreatív boltokban.

Apa udvariasan érdeklődik, van-e ebből a parasztízű borból eladó palackozva. Elvinné bosszúból a sok guggolósért Pali bácsinak Lovasra. Pali bácsi bora legendás. Mindig dagadó kebellel hívta meg a családot és az egész környéket szüretkor egy-egy kortyra, úgyhogy a helyiek a végén már tényleg guggolva közlekedtek az ablaka előtt, nehogy meg kelljen kóstolni. Egyedül a német turisták vedelték örömmel, akikkel Pali bá mindig felolvastatta a „Lovas” táblát, és a térdét csapkodta, ahogy a derék svábok zavartan mosolyogva mondták, hogy „lófász”. Próbálták sokan javasolni Pali bának, hogy a szőlőszemeket is préselje le, ne csak a csutkát, akkor nem lesz ilyen savanyú, hogy csak a pálinka veszi el az ízét.

A borkóstoló végül elérkezik szertartásos befejezéséhez. Apa megkérdezi a pincében a borászt, melyik borára a legbüszkébb. Meghallgatja a fennkölt szónoklatot a feketeáfonyás díszítésről, testes zamatokról, mineráliákban gazdag ízkomplexumokról és csábító struktúrákról, majd harsányan megadja a kegyelemdöfést: Hozza ki nagyfröccsbe’!