A kutyák szótanulási képességét vizsgálják egy verseny során az ELTE etológusai

Szerző: MTI
A világ különböző pontjain élő hat border collie méri össze tudását az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusainak nemzetközi kutatási projektjében. Az élőben közvetített tudományos kísérletben a kutyák szótanulási képességét vizsgálják a kutatók.

A Genius Dog Challenge november 11-től december 16-ig tart és hat, szóértésben különösen tehetséges kutya méri össze tudását élő közvetítéseken – mondta el Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék vezetője.

Felidézte, hogy a megmérettetést megelőzően a tanszék munkatársai több mint két éven keresztül keresték a világban a kiemelkedő szóértéssel, szótanulási képességgel rendelkező kutyákat. A közösségi médiában közzétett felhívásra többen jelentkeztek, közülük az etológusok hat kutyát választottak ki, ezek mindegyike border collie, akik a világ különböző pontjain élnek. A projektben résztvevő kutyák egy része csaknem száz játék nevét ismeri.

A megmérettetésen Spanyolországból, Norvégiából, Magyarországról, Floridából, Brazíliából és Hollandiából származó kutyák vesznek részt. Az etológus szerint, bár a résztvevő különleges tehetséggel rendelkező kutyák mindegyike border collie, nem csak ez a fajta kutya képes erre a feladatra. Az azonban megfigyelhető, hogy a border collie-knál gyakrabban jelenik meg ez a képesség. A vizsgálat egyebek mellett azt segít megérteni, hogy miben különböznek ezek a kutyák társaiktól.

A mezőny legfiatalabb versenyzője a magyar Max. A pásztorkutya kétéves korára több mint 100 játék nevét tanulta meg.
„Azok a kutyák, akik ilyen mértékben értik az emberi szavakat, nagyon ritkák és különlegesek. Tanulmányozásuk segíthet megérteni az emberi nyelv mechanizmusait is” – magyarázta Miklósi Ádám.

A versenyről elmondta, hogy a kihívás két szakaszban teszteli a kutyák tanulási képességeinek határát. Az első hét alatt a kutyáknak hat új játék nevét kell megtanulniuk. A második szakasz viszont kétszer olyan nehéz, mint az első, a kutyáknak egy hét áll a rendelkezésére, hogy 12 új játék nevét megtanulják.
Az egyes szakaszok végén a kutatók élő közvetítésekben tesztelik a kutyákat a Facebook és a YouTube segítségével.

„Arra szeretnénk ösztönözni a kutyabarátokat szerte a világon, hogy vegyenek részt a kihívásban, csatlakozzanak hozzánk, hogy még jobban megértsük legjobb barátunkat. E közös kutatás révén esetleg megtudhatunk magunkról, emberekről is valamit” – mondta Miklósi Ádám.

A kihívást az ELTE Etológiai Tanszékének nemzetközi kutatócsoportja kezdeményezte a Családi Kutya Program keretében, amelyben csaknem 20 éve tanulmányozzák a kutya-ember kapcsolat viselkedési és kognitív aspektusait. A kihívásról a nemzetközi sajtó is beszámolt.
A versenyzőket december 16-ig minden héten egy alkalommal élő közvetítésben tesztelik a Facebookon és a YouTube-on este 7 órakor.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!