A Genius Dog Challenge november 11-től december 16-ig tart és hat, szóértésben különösen tehetséges kutya méri össze tudását élő közvetítéseken – mondta el Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék vezetője.
Felidézte, hogy a megmérettetést megelőzően a tanszék munkatársai több mint két éven keresztül keresték a világban a kiemelkedő szóértéssel, szótanulási képességgel rendelkező kutyákat. A közösségi médiában közzétett felhívásra többen jelentkeztek, közülük az etológusok hat kutyát választottak ki, ezek mindegyike border collie, akik a világ különböző pontjain élnek. A projektben résztvevő kutyák egy része csaknem száz játék nevét ismeri.
A megmérettetésen Spanyolországból, Norvégiából, Magyarországról, Floridából, Brazíliából és Hollandiából származó kutyák vesznek részt. Az etológus szerint, bár a résztvevő különleges tehetséggel rendelkező kutyák mindegyike border collie, nem csak ez a fajta kutya képes erre a feladatra. Az azonban megfigyelhető, hogy a border collie-knál gyakrabban jelenik meg ez a képesség. A vizsgálat egyebek mellett azt segít megérteni, hogy miben különböznek ezek a kutyák társaiktól.
A mezőny legfiatalabb versenyzője a magyar Max. A pásztorkutya kétéves korára több mint 100 játék nevét tanulta meg.
„Azok a kutyák, akik ilyen mértékben értik az emberi szavakat, nagyon ritkák és különlegesek. Tanulmányozásuk segíthet megérteni az emberi nyelv mechanizmusait is” – magyarázta Miklósi Ádám.
A versenyről elmondta, hogy a kihívás két szakaszban teszteli a kutyák tanulási képességeinek határát. Az első hét alatt a kutyáknak hat új játék nevét kell megtanulniuk. A második szakasz viszont kétszer olyan nehéz, mint az első, a kutyáknak egy hét áll a rendelkezésére, hogy 12 új játék nevét megtanulják.
Az egyes szakaszok végén a kutatók élő közvetítésekben tesztelik a kutyákat a Facebook és a YouTube segítségével.
„Arra szeretnénk ösztönözni a kutyabarátokat szerte a világon, hogy vegyenek részt a kihívásban, csatlakozzanak hozzánk, hogy még jobban megértsük legjobb barátunkat. E közös kutatás révén esetleg megtudhatunk magunkról, emberekről is valamit” – mondta Miklósi Ádám.
A kihívást az ELTE Etológiai Tanszékének nemzetközi kutatócsoportja kezdeményezte a Családi Kutya Program keretében, amelyben csaknem 20 éve tanulmányozzák a kutya-ember kapcsolat viselkedési és kognitív aspektusait. A kihívásról a nemzetközi sajtó is beszámolt.
A versenyzőket december 16-ig minden héten egy alkalommal élő közvetítésben tesztelik a Facebookon és a YouTube-on este 7 órakor.
Forrás: MTI