Zágrábban minden harmadik Covid-teszt pozitív lett
A testület jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt 2776-tal nőtt, és elérte a 43 775-öt az azonosított fertőzöttek száma. Tizennyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 511-re emelkedett. Kórházban 985 beteget ápolnak, közülük 71-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.
Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a járványhelyzet alakulásától, valamint attól függően vezetnek be újabb szigorításokat, hogy a már érvényben lévőket mennyire tartják be az emberek.
A kormány arra számít, hogy a járvány két-három hét múlva tetőzik, a fertőzöttek száma pedig addigra elérheti a napi 5-6 ezret. A szomszédos Szlovéniában a kormány által szerdán közzétett adatok szerint szerdán 2488-al 30 703-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 286-ra nőtt. A diagnosztizált betegek közül 660-an vannak kórházban, közülük 109-et ápolnak intenzív osztályon.
Szlovéniában, Horvátországgal ellentétben, a járványügyi szakemberek arra számítanak, hogy az október 16-tól fokozatosan bevezetett szigorú korlátozásoknak köszönhetően a fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók száma november 4-től csökkeni fog. Felmérések szerint a járvány kezdete óta a lakosság hét százaléka, vagyis minden 14. ember fertőződött meg az országban.
Szlovéniában szombattól egy hétre bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok, néhány kivétellel pedig az óvodák és a diákotthonok is. Múlt keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, hétfőtől pedig az oktatási intézmények – az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével – távoktatásra álltak át.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!