Hazahívják külföldről a szlovák orvosokat
A kijárási tilalom alatt az emberek továbbra is járhatnak a munkahelyükre, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel. Engedélyezett az orvosok felkeresése is. Tilos viszont a temetőlátogatás is, ami – tekintettel a közelgő halottak napjára – érzékenyen érinti a lakosságot.
A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, október 23-án megkezdődött a lakosság országos tesztelése. Az első napon mintegy 62 ezer embert teszteltek le, közülük 2225-nél mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a fertőzést – közölte Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter az országos tesztelés első napjának eredményeit összegezve.
A négy járásban október 25-ig összesen mintegy 180 ezer embert kellene letesztelni. A hatóságok ezt egyfajta próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész lakosságára kiterjedő tesztelés előtt.
A tesztelést a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy október 23-án különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.
Marek Krajcí egészségügyi miniszter felhívással fordult a külföldön, főleg Csehországban dolgozó szlovák orvosokhoz és egészségügyi személyzethez, hogy a tesztelés idejére térjenek haza, és segítsenek az akció sikeres lebonyolításában. A prágai sajtó szerint Csehországban mintegy 2-3 ezer szlovák orvos dolgozik, a nővérek száma pedig ennek a duplája.
A miniszter sikeresnek nevezte az első napot, de elismerte, hogy a tesztelés nem volt mindenütt zökkenőmentes, és számos helyen sokat kellett várakozniuk az embereknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon széleskörű akcióról van szó, amelynek nem minden részletét lehetett előre látni, ezért türelmet és megértést kért a lakosságtól.
Az egész lakosság letesztelését érintő kormányzati terv továbbra is élénk viták tárgya. Több szakértő azt állítja, hogy a tesztelés nem lesz elegendő, nem oldja meg a problémákat, ezért a gyorsan romló járványhelyzet miatt országos karanténra lehet szükség.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!