A reggeli sport csökkenti a rák kockázatát
Jakob Weitzer és Kyriaki Papantoniou, a Bécsi Orvosi Egyetem epidemiológiai részlegének munkatársai a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem, valamint Manolis Kogevinas és Gemma Castano-Vinyals, a barcelonai Globális Egészségügyi Intézet munkatársainak közreműködésével azt az elméletet vizsgálták, hogy a reggeli órákban végzett sport nagyobb mértékben csökkenti-e a prosztata- és a mellrák kialakulásának kockázatát, mint a más időpontokban végzett testedzés.
Az elmélet egy kísérleti vizsgálat eredményein alapult, mely szerint a délután vagy este végzett fizikai tevékenység eltolhatja a melatoninritmust. A melatonin nevű hormont az emberi test főként este termeli, egyes tanulmányok összefüggésbe hozták a rák rizikójának csökkenésével.
Egy többesetes kontrollvizsgálat során 2795 személy részvételével figyelték meg közelebbről a jelenséget. Kimutatták, hogy a sport prosztata- és mellrák ellen védő hatása akkor a legnagyobb, ha a testmozgást reggel 8 és 10 óra között végzik. Férfiaknál hasonló hatás mutatkozott az este 7 és 11 óra között végzett mozgás esetén is.
A résztvevők kronotípusa befolyásolta az eredményeket. Ezek szerint a reggeli sport különösen azokra van jó hatással, akik úgynevezett éjszakai baglyok.
A testmozgás időpontja nyilvánvalóan hatással van a nemi hormonok és a melatonin termelődésének ritmusára és a tápanyagcserére is, összegezték a szakértők.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!