A SARS-CoV-2 vírus hetekig a bélben maradhat
A székletminták azoknál a betegeknél is pozitívak voltak, akiknek nem volt gasztrointesztinális tünetük, és néhány esetben azoknál is, akiknél az orrgaratból vett minta már legalább 6 napja negatívnak bizonyult.
Az ismertetett kis esetszámú pilot vizsgálat felveti, hogy tüneteket nem okozó, de mégis aktív fertőzés állhat fenn a bélben, ami a székletben még a gyógyulás után is fertőzőképes maradhat, ezért továbbra is figyelnünk a személyes higiénére és szigorúan be kell tartanunk a védekezés eszközeit, fokozottan ügyelnünk kell az alapos és gyakori kézmosásra. Mivel előfordulhat, hogy a vírus a székletből valamilyen módon a szájba kerül, fontos hosszasan fenntartani a koronavírus elleni egészségügyi rendszabályokat.
A Hong Kong-i Kínai Egyetem Koronavírus tesztközpontjában megvizsgálták a hong kongi repülőterekre érkezett több mint 2000 gyermek és nincstelen személy székletét. Augusztus 31-ével a teszt alá vetett gyermekeknél a vírusészlelések aránya 0,28% volt. Dr. Paul Chan, a központ vezetője hangsúlyozta, hogy a széklet tesztelése gyermekeknél sokkal kényelmesebb, mint az orrgaratból történő mintavétel, továbbá biztonságos és nem invazív, tehát A Covid19 szűrés céljából jobb lehetőség kisbabáknál, fiatal gyermekeknél és olyanoknál, akiknél a légutakból nehéz lenne mintákat gyűjteni. A centrumban legalább napi 2000 Covid19-próbát kívánnak elvégezni azért, hogy segítsenek a tünetmentes vírushordozók kimutatásában.
Bár már előzetesen is igazolódott a SARS-CoV-2 jelenléte a székletben, de hogy milyen az aktivitása és fertőzőképessége a gasztrointesztinális traktusban lévő vírusnak a Covid19 légúti fertőzés alatt és után, azt még nem tudjuk.
Forrás: medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!