Egyre nagyobb veszélyt jelent a kéjgázkibocsátás
A növekvő kéjgázkibocsátás (dinitrogén-oxid, N2O) veszélyezteti a párizsi klímamegállapodásban megfogalmazott célokat a globális felmelegedés féken tartásáról egy nemzetközi kutatócsoport nagyszabású tanulmánya szerint.
A kéjgáz egy olyan üvegházhatású gáz, amely háromszázszor erősebb, mint a szén-dioxid és több mint 100 éven át megmarad a légkörben, így a mennyisége halmozódik, és a sztratoszférában az ózonréteget is károsítja.
Az amerikai Auburni Egyetem szakemberei által vezetett, 14 ország 48 kutatóintézete tudósainak részvételével végzett kutatás kimutatta, hogy a kéjgáz-kibocsátás gyorsabban nő, mint azt az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által készített kibocsátási forgatókönyvek bármelyike számolta, és megegyezik azzal az előrejelzéssel, amely szerint a kibocsátás több mint 3 Celsius-fokos növekedéssel jár majd. A párizsi klímaegyezmény célja az, hogy kevesebb mint 2 Celsius-fok, ideális esetben nem több mint 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a globális átlaghőmérséklet emelkedése.
„A légköri kéjgáznövekedést túlnyomó részben a mezőgazdasági tevékenység idézi elő és a növekvő kereslet az élelmiszerre, az állatok táplálékára tovább fogja növelni” – mondta Hanqin Tian professzor, az Auburni Egyetem Klíma és Globális Változás Kutatóintézetének igazgatója, a tanulmány egyik vezető szerzője.
„A tanulmány a legátfogóbb és legrészletesebb képet adja a kéjgázkibocsátásról, és annak klímára kifejtett hatásáról. Az új elemzés azonosította azokat a tényezőket, amelyek a kéjgáz folyamatos légköri növekedését idézik elő, és felhívta a figyelmet arra, hogy hatékony csökkentési stratégia kidolgozására van szükség, ha korlátozni akarjuk a globális felmelegedést és el akarjuk érni a kitűzött klímacélokat” – közölte Parvadha Suntharalingam, a Kelet-Angliai Egyetem Környezettudományi Iskolájának a kutatója, a tanulmány másik vezető szerzője.
A kibocsátásban a terméshozam növelése végett a világ legnagyobb részén használt nitrogén-műtrágya, illetve a kevesebb helyen használt szervestrágya a felelős, a legnagyobb növekedést Brazília, Kína és India mutatta, ahol mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés jelentősen nőtt. A kutatás ausztrál vezetője, Dr Josep ‘Pep’ Canadell elmondta: „Teljesen újra kell gondolnunk a nitrogén mezőgazdasági használatát, és olyan stratégiákat kell kidolgozni, amelyek segítségével fenntarthatóbbá válhat az élelmiszergazdaságunk, s ebbe beleértjük az élelmiszerpazarlás csökkentését is.”
A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy igencsak sürgősen korlátozni kell a kibocsátást, és megmutatja azokat a lehetőségeket is, amelyekkel elkerülhető a dinitrogén-oxid kibocsátása általi legrosszabb klímahatás.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!