Novák az öregedésről: Az emberélet útjának felén
2010. 09. 27.
Elmúltam negyven, így külön és egyben, különösebb fel- és főhajtás nélkül. Aggodalomra semmi ok – gondoltam – múltam, voltam én már ilyen is, olyan is! Tizenötnek nehéz kamasz, huszonötnek negyedszázados, harmincasnak tagbaszakadt, harmincháromnak megfeszítetlen. Megannyi „legendás" forduló, melyek akkor és ott nem érintettek meg különösebben, bár örömmel fogadtam a bölcs tanácsokat, miszerint azon jeles pillanat(ok)ban kezdődik, avagy múlik valami, megkérdőjelezhetetlenül.
Hát akkor? Akkor mi van? MOST? Miért, s vajh' min gondolkodom szüntelen, miért a kimért szünet minden kimondott szó után, honnan ez a fene nagy, éleselméjű tapasztalat? Talán a félelemből? Igen. Mondjam ki: jó esetben, még egyszer ennyi... Így vagyon kalibrálva fajunk a sors, no meg az orvostudomány jóvoltából.
Barátaim, ez a negyedik X hajnala, legalább a koromat tiszteljétek!
Súlytalan tonnák. Létezésünk a regisztrált idő és az elért eredmények perszonális koordináta-rendszerében mérettetik meg, legyen szó a huszonhét éves Petőfiről, vagy a kilencvenötöt betöltött Teller Edéről. „Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll-koptató szegény legény." És lehetnék három műszakban vért és verejtéket izzadó munkásember, telve az ötös lottó álmaival, elbocsájtott közalkalmazott, kinek újráznia kell az iskolaszék előtt, fedélnélküli kisemmizett a kereszteződések militáns lámpatestei alatt, rést és jó szót keresve a rendszer ritmusában.
Nem vagyok, nem vagyunk elégedettek. Semmivel. Nemhogy magunkkal. Adjon az Isten, adjon az Állam, adjon a Cola, valaki oldja meg, de azonnal, ha probléma vagyon! Egy vagyon költődik erre is, arra is, mikor én tenmagamat – tettekben, munkában, adóban – adom! Persze ezen elvárás rendjén is lenne a maszek történelemben, tudniillik a jóléti társadalom jólétet ígért! Az individuális egyénnek. Szép szó (mármint a jólét), ha megtartják, úgy jó?
A boldogság mértékegysége korunkban a végtelen. Az arany-eső, avagy a fenn említett lottóötös. Hol van már a régi tanítás, miszerint a boldogság nem a nagy, életünket felforgató eseményekből fakad, hanem abból, ha körülöttünk minden el van rendeződve? Sehol. Elhivatottak vagyunk, mégpedig a nagyságra, még akkor is, ha a kihívás maga magányossá tesz, önnön köreit futó shakespeare-i hősökké... Hősök leszünk. Egyedül.
Születésnapomon a barátaim leptek meg, jöttek csendesen a lefoglalt éttermi asztalhoz, egy-egy üveg borral, számtalan szép történettel közös életünkből. Nem voltam társak nélkül, egy percig sem. Csak ittunk, ettünk, kacagtunk, konyha-filozofálgattunk a folyóparton, majd – kerülvén az idő rozsdás pofájának lehelletét – reggelig kísértettük őt egy játszótéren. Hangosan.
A boldogság mértékegysége koromban a kapcsolat! Létem a regisztrált idő és a cimborák koordináta-rendszerében definiálható, a körülöttünk (el)rendeződő elvekben. És bár nevezzenek majdan – ha egyáltalán megérem – szépkorúnak vagy nyugdíjasnak, hallgatag bölcsnek vagy ütni való vénembernek, ezen embertársaim nélkül egy lépést sem kívánok tenni a jelenben. Sem a jövőben.
Még egyszer ennyi? Adja Isten!
Barátaim, ez a negyedik X hajnala, legalább a koromat tiszteljétek!
Súlytalan tonnák. Létezésünk a regisztrált idő és az elért eredmények perszonális koordináta-rendszerében mérettetik meg, legyen szó a huszonhét éves Petőfiről, vagy a kilencvenötöt betöltött Teller Edéről. „Lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll-koptató szegény legény." És lehetnék három műszakban vért és verejtéket izzadó munkásember, telve az ötös lottó álmaival, elbocsájtott közalkalmazott, kinek újráznia kell az iskolaszék előtt, fedélnélküli kisemmizett a kereszteződések militáns lámpatestei alatt, rést és jó szót keresve a rendszer ritmusában.
Nem vagyok, nem vagyunk elégedettek. Semmivel. Nemhogy magunkkal. Adjon az Isten, adjon az Állam, adjon a Cola, valaki oldja meg, de azonnal, ha probléma vagyon! Egy vagyon költődik erre is, arra is, mikor én tenmagamat – tettekben, munkában, adóban – adom! Persze ezen elvárás rendjén is lenne a maszek történelemben, tudniillik a jóléti társadalom jólétet ígért! Az individuális egyénnek. Szép szó (mármint a jólét), ha megtartják, úgy jó?
A boldogság mértékegysége korunkban a végtelen. Az arany-eső, avagy a fenn említett lottóötös. Hol van már a régi tanítás, miszerint a boldogság nem a nagy, életünket felforgató eseményekből fakad, hanem abból, ha körülöttünk minden el van rendeződve? Sehol. Elhivatottak vagyunk, mégpedig a nagyságra, még akkor is, ha a kihívás maga magányossá tesz, önnön köreit futó shakespeare-i hősökké... Hősök leszünk. Egyedül.
Születésnapomon a barátaim leptek meg, jöttek csendesen a lefoglalt éttermi asztalhoz, egy-egy üveg borral, számtalan szép történettel közös életünkből. Nem voltam társak nélkül, egy percig sem. Csak ittunk, ettünk, kacagtunk, konyha-filozofálgattunk a folyóparton, majd – kerülvén az idő rozsdás pofájának lehelletét – reggelig kísértettük őt egy játszótéren. Hangosan.
A boldogság mértékegysége koromban a kapcsolat! Létem a regisztrált idő és a cimborák koordináta-rendszerében definiálható, a körülöttünk (el)rendeződő elvekben. És bár nevezzenek majdan – ha egyáltalán megérem – szépkorúnak vagy nyugdíjasnak, hallgatag bölcsnek vagy ütni való vénembernek, ezen embertársaim nélkül egy lépést sem kívánok tenni a jelenben. Sem a jövőben.
Még egyszer ennyi? Adja Isten!
Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az úton.
(...)
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet,
mely mozgat napot és minden csillagot.
Dante: Isteni Színjáték
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az úton.
(...)
Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet,
mely mozgat napot és minden csillagot.
Dante: Isteni Színjáték
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
- Gyomként irtjuk, pedig igazi csodaszer ez a növény
- Tiltott gyümölcsök a tavaszi allergiaszezonban
- Így szabadulhatunk meg a haragtól
- A mini stroke 5 korai figyelmeztető jele
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!