Veszélyben a mediterrán és a trópusi élővilág
A University College London (UCL) kutatói arra jutottak, hogy a kihalási kockázatok nem arányosan oszlanak el világszerte. Tim Newbold, a csapat vezetője szerint a trópusi területeken az elkövetkező évtizedekben jelentős lesz a mezőgazdasági előretörés, és már most sok szélsőséges hőmérsékleti értéket tapasztalnak ezekben a régiókban.
A szakértők úgy gondolják, hogy a biodiverzitás globális csökkenése a vártnál is rosszabb lehet. A folyamat főként a mediterrán és a trópusi területeket érinti, amelyek a legváltozatosabb élővilágok közé tartoznak.
A csapat 91 országban összesen mintegy 47 ezer állat-, növény- és gombafaj adatait vizsgálta, hogy felmérjék, hány faj él az ember által megzavart környezetben, például városokban. A szakértők a regionális klímamodelleket elemezve arra is következtettek, hogy az adott területen fennmaradhatnak-e az élőlények.
Az eredmények alapján az emberek komolyabb fenyegetést jelentenek a biodiverzitásra a mediterrán és a trópusi térségekben. Emellett az is kiderült, hogy a trópusi erdőkben és füves területeken, illetve a mediterrán környezetben élő gerinceseket veszélyezteti leginkább az éghajlatváltozás. A szakértők szerint az összes trópusi régióban egy Celsius-foknyi felmelegedés 10-13 százalékkal csökkenti majd a fajok számát. Az eredményekre egy lehetséges magyarázat, hogy a többi területen az ember régóta jelen van, és a sérülékenyebb fajok emiatt már eltűntek ezekből a térségekből.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!