A balkezesség nem hátrány!

Szerző: Sallai Ervin
A balkezesség nem hátrány, de a képességek felmérése mindig fontos!

Tárgy: Panasz elutasított állásajánlat ügyben
Dátum: 2020. 08. 01.

Tisztelt Igazgató úr!

Panasszal kívánok élni méltatlanul mellőzött álláskeresőként, aki szenved az Önök HR-stratégiájától. Mélyen bánt, hogy elutasították jelentkezésemet. Nem tudok másra gondolni, minthogy a felvételi beszélgetés során személyzetis kollégájuk észrevette balkezességemet. Ez a fajta hátrányos megkülönböztetés 2020-ban etikátlan és emberi méltóságban sértő.

Sajnos mi, balkezesek naponta találkozunk sértő megjegyzésekkel. Fáj, amikor balogsutának hívnak bennünket, amikor a nagy orrot balkezes kozákpisztolynak titulálják, vagy amikor a házasságon kívüli gyereket balkézről születettnek csúfolják. Emlékszem, gyermekkoromban a tanító néni a szelíd meggyőzéssel érvelt, hogy jobb kézzel írjak. Azt mondta: „nyakonváglak, te kis takonypóc, ha nem fogod meg rendesen a tollat! Költözzél Izraelbe vagy valami arab országba, ahol jobbról balra írnak, akkor nem maszatolod össze tintával a kezed”. Mert hogy mi, balosok nem húzzuk, toljuk a betűvetést, és elmaszatoljuk a szavakat a papíron.

Pedig egy balkezes nagyon sok esetben pozitív tagja egy csapatnak. Velünk könnyebb együtt ebédelni, mert nem böködünk a könyökünkkel leves kanalazás közben. Olyan helyekhez is odaférünk a csavarhúzóval, ahova a jobbosok nem. A céges focicsapatban is mi védekezünk legjobban az ellenfél jobbszélsői ellen.

Felhívnám a figyelmet a nagy balkezes elődökre. Ott van például az első ember. Ha megnézi a sixtusi kápolna freskóján Ádám teremtését, Michelangelo úgy festette meg az első férfit, hogy annak balkezéhez ér az Úr. Ott volt Papp Laci, akinek saját mondása szerint jobbkeze a kórház volt, balkeze a köztemető. Vagy például a méltatlanul világhírű, hallgathatatlan ricsajos rockzene megteremtője, Jimi Hendrix. Rengeteg balkezes zseni tette jobbá a világot. Mennyivel szegényebbek lennénk Leonardo nélkül (nem a színészre gondolok)! Hogy festene a kultúránk, ha nem lett volna Picasso? Minden kép nézhető lenne. Milyen lenne a zenénk, ha Beethoven nem csak süket lett volna, de erővel jobbkezességre szoktatják. Talán a kaputelefonokon sem szólna a Für Elise. Vagy ott van Fidel Castro és Osama Bin Laden. Mondjuk ők nem a legjobb példák, talán rossz ötlet volt leírni őket. A lényeg mégis, hogy balkezesek nélkül szegényebbek lennénk. Az önök cége is.

Remélem, panaszomat méltányosan elbírálva megváltoztatják döntésüket, és megkapom a megpályázott állást jobbra fordítva ezzel életemet. (Látja, megint a hátrányos megkülönböztetés: a jobb pozitívabbat jelent, míg a balul elsült tettek negatívat)

Tisztelettel:

Koralewszky Ádám


Tárgy: Válasz panaszra elutasított állásajánlat ügyben
Dátum: 2020. 08. 05.

Tisztelt Koralewszky úr!

Mélyen megindított levele, amelyben balkezessége hátrányos megkülönböztetéséről ír. Biztosíthatom azonban, hogy jelentkezésének elbírálásakor ezen tulajdonsága nem esett latba. Mi a kórházunkba sebész főorvost keresünk. Mindegy, hogy jobb- avagy balkezest. Önnek csak egy OKJ-s műkörömépítő végzettsége van, ami bár módfelett hasznos hivatás betöltésére ad lehetőséget, jelenleg nem elegendő a pozíció betöltésére. Köszönöm megértését.

Üdvözlettel:

Dr. Bujdosó Imre kórházigazgató.

Ui.: Jimi Hendrix egy zseni volt.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!