Különleges anyagot találtak a Holdon
A kutatóknak komoly meglepetést okozott, amikor hematitet, azaz vörösvasércet találtak az objektumon. A vas e típusú oxidált formája a Földön oxigén és folyékony víz hatására tud kialakulni – a Holdon pedig egyik sincs jelen.
További érdekesség, hogy a napsugárzás révén a Holdat folyamatosan hidrogén bombázza, aminek éppen gátolnia kellene az oxidációt.
A hematitet az indiai Chandrayaan-1 szonda, egészen pontosan a NASA által tervezett Moon Mineralogy Mapper (M3) eszköze révén észlelték. Shuai Li, a Hawaii Egyetem munkatársa csapatával az M3 sarki régiókra vonatkozó adatait elemezve különös mintákra és formációkra bukkant. A későbbi vizsgálatok felfedték, hogy vörösvasércet találtak, melyet friss tanulmányukban mutatnak be.
A szakértők az anyag eloszlását felmérve próbálták felfedni eredetét. A hematitot olyan korábban azonosított víznyomoknál észlelték, melyek becsapódásokhoz köthetőek. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a becsapódások során a vízjég elolvadt, s elkeveredett a holdi regolittal.
További érdekesség, hogy a vörösvasérc főként a Föld felőli oldalon található meg. Li szerint a japán Kaguya misszió már felfedte, hogy a napszél bizonyos esetekben képes a bolygónk felső légkörében lévő oxigént a Hold felszínéig terelni. Lehetséges tehát, hogy a földi oxigén szerepet játszik a holdi vörösvasérc oxidációjában.
Az elmélet ugyanakkor nem ad tökéletes választ a hematit rejtélyére, hiszen az kis mennyiségben ugyan, de az objektum túlsó felén is fellelhető, ahova talán sosem ér el a földi oxigén. A jelenség megértéséhez tehát további kutatásokra lesz szükség.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!