Ingyenes koronavírus teszthelyek nyíltak Párizsban

Szerző: MTI
Megnyíltak a koronavírus első ingyenes önkormányzati teszthelyei Párizsban. Az elmúlt napok több mint ötezres napi esetszámai után háromezerre csökkent az elmúlt 24 órában Franciaországban regisztrált új fertőzöttek száma, közölte az egészségügyi minisztérium.

Miután az elmúlt napokban nem csökkent a tömeg a rendelőintézetek előtt, ahol több órás várakozás után mindenki ingyenesen kérhet koronavírus-tesztet, a kormány kezdeményezésére Párizsban a polgármesteri hivatalok előtt hétfőn sátrakat állítottak fel, ahol elsősorban a nyaralásból hazatérő fővárosiakat várják ingyen szűrésre.

A kormány főleg az idős vagy veszélyeztetett emberekkel kapcsolatban álló párizsiakat buzdítja szűrésre, ahova társadalombiztosítási kártyával nem rendelkezőket is ingyenesen várnak. A fővárosban több mozgó teszthely is működik, és a nagyobb metrómegállókban és vasútállomásokon is vannak ilyenek.

Miután már a nyitás előtt kígyózó sorok alakultak ki a sátrak előtt, Emmanuel Grégoire alpolgármester arról biztosított mindenkit, hogy meg fogják azt szervezni, hogy előzetesen be lehessen jelentkezni. Az állami szervek megbízásából magánlaboratóriumok által végzett vizsgálatok eredményeiről emailben, míg pozitív teszt esetén telefonon értesítik az érintetteket, hogy a szükséges intézkedéseket minél előbb el lehessen indítani.

A kormány tervei szerint ezen a héten egymillióra emelkedik országosan a tesztelések száma, a fővárosi önkormányzat háromszáz munkatársának és önkénteseknek köszönhetően a sátrakban elvégzett szűrések száma Párizsban heti 10 ezer lesz.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!