Mesterséges intelligencia fedezett fel 50 új bolygót

2020. 08. 29.
A speciális algoritmus a NASA korábbi adatait elemezte.

A Warwicki Egyetem csapata elsőként használt gépi tanulást exobolygó-jelöltek igazolásához. A speciális algoritmus a NASA Kepler űrtávcső adatait vizsgálva tanulta meg megkülönböztetni a hamis pozitív adatokat a valódi bolygóktól, ezt követően pedig a NASA egyéb adatbázisait is átfésülte. Munkája során 50 új égitestre bukkant, ezek igen változatos méretűek. Egyes égitestek 200, míg mások csupán egy nap alatt kerülik meg gazdacsillagukat.

Az exobolygók keresésének egyik gyakori módszere a tranzit technika, ekkor a csillagok fényingadozása alapján következtetnek az előttük elhaladó bolygók létezésére. Az adatgyűjtés során előfordul, hogy olyan elhalványulást észlelnek, melyet valójában nem egy exobolygó, hanem egyéb tényezők, például háttérzaj idézett elő.

A hamis pozitív és a valódi észlelések közötti különbség felmérése nem könnyű feladat, a kutatók bíznak benne, hogy az új mesterséges intelligencia komoly segítséget jelent majd. David Armstrong, a Warwicki Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint korábban is használtak már gépi tanulást a bolygójelöltek rangsorolásához, de ez az első alkalom, amikor valószínűséget mértek fel – az igazoláshoz pedig éppen erre van szükség.

A szakértők szerint az igazolás során a csillagászoknak érdemes lenne több technikát is alkalmazniuk. Armstrong kiemelte: az ismert exobolygók 30 százalékának létezését egyetlen technikával bizonyították, ez pedig nem ideális. A kutató hozzátette, jelenleg mesterséges intelligenciájuk fejlesztésén dolgoznak, a hasonló algoritmusok pedig egy nap nagyban hozzájárulhatnak az exobolygók felfedezéséhez.

Forrás: ng.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!