Egységes tanévkezdésre készülnek az egyetemek

Egységes eljárásrenddel segíti a felsőoktatási intézményeket a tanévkezdésre való felkészülésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felsőoktatásban dolgozók és hallgatók védelméért, a felsőoktatási képzés folyamatosságának és az intézményi működés stabilitásának garantálásáért, illetve a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért.

A minisztérium július 17-i közleményében azt írta: az operatív törzs ajánlásai alapján dolgozták ki a felsőoktatási intézmények látogatására vonatkozó javaslatokat és a külföldi hallgatók beutazási eljárásrendjét. Az egységes iránymutatás szerint minden felsőoktatási intézménynek a járványügyi készültséget kezelő, folyamatosan aktualizált, és a fenntartóval is egyeztetett intézkedési tervvel kell rendelkeznie.

A szaktárca ajánlása alapján a felsőoktatási intézmény épületeit, rendezvényeit, tanóráit kizárólag egészséges, koronavírusos megbetegedés tüneteit nem mutató emberek látogathatják. A tünetmentes dolgozók és hallgatók esetében is elengedhetetlen az egészségügyi szabályok – gyakori, szappanos kézmosás és kézfertőtlenítés – maradéktalan betartása. A jelenléti tanórákat lehetőség szerint úgy kell megszervezni, hogy a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen. Amennyiben ez nem lehetséges, kötelező a maszk viselése – ismertették.

Tudatták, hogy a kollégiumokba, diákotthonokba történő beköltözés előtt ki kell tölteni egy kérdőívet, és testhőmérsékletet kell mérni. Ezt naponta el kell végezni, és a tüneteket mutató tanulókat azonnal el kell különíteni. A szobák beosztása során törekedni kell arra, hogy egy-egy kollégiumi szobában azonos csoportokban tanuló, azonos tantermi órákat látogató hallgatók lakjanak.

A eljárásrend javasolja továbbá az online beiratkozás lehetőségének biztosítását, és tartalmazza a tanévnyitók, egyéb rendezvények megtartására vonatkozó ajánlásokat is. Az egyetemi gólyatáborok megrendezése esetén a járványügyi szabályok fokozott betartása szükséges, a résztvevők száma pedig nem haladhatja meg az ötszázat. A javaslat szerint a táborok több turnusban is megszervezhetők – írták.

Kitértek arra is: az aktuális országbesorolások alapján külön ajánlás készült a külföldi hallgatók beutazási eljárásrendjére. Eszerint a felsőoktatási intézmény a külföldről történő beutazáshoz igazolást állít ki a nem magyar állampolgárságú hallgatónak, aki az országba lépést követően 24 órán belül köteles felvenni a kapcsolatot felsőoktatási intézményével, és köteles megjelenni az igazoláson megadott szálláshelyen – olvasható a közleményben.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!