Az esőerdők jövője múlhat az alacsonyabb fákon

A szárazságot jobban tűrő fák jelenthetik a jövő esőerdőinek alapját.

Egyre gyakoribbak a hosszú és extrém szárazságok Amazóniában, ennek hatására rengeteg nagy fa pusztul ki. Az Exeteri Egyetem friss tanulmánya alapján ugyanakkor a kisebb fák jobban tűrik az aszályokat, és olyan új generációt alakíthatnak ki, amely reményt jelenthet az esőerdők számára.

A szakértők egy hosszú ideig tartó brazíliai kísérletet vettek alapul, melyben a szárazság hatásait elemezték. Az adatok alapján a kisebb fák igen pozitívan reagálnak az extra fényre, amikor a közelükben a nagyobb fák elpusztulnak. Ilyen körülmények között a növények kevesebb csapadék mellett is gyorsan nőnek.

David Bartholomew, a csapat vezetője szerint az Amazonas-medencében komoly átalakulás megy végbe a klímaváltozás miatt, a fáknak pedig alkalmazkodniuk kell. A friss eredmények alapján a kisebb fák hatékonyabban képesek megküzdeni a változó környezettel.

A 15 éven át tartó kísérletben műanyag tárolókkal fogták fel az esővíz 50 százalékát. A csapat 66 kis fánál gyűjtött be mintákat a vizsgálat területén és kontrollként a környező régiókban. A mesterséges aszály területén ezen növényeknél a fotoszintézis és a levéllégzés intenzívebb volt, és több levél is növekedett, mint a kontrollcsoport esetében.

A kutatók szerint a magas fákat komolyan fenyegetik a szárazságok, és ahogy az aszályok egyre súlyosabbá válnak, úgy fog csökkenni a számuk. A viszonylag kis fák azonban idővel a lombkorona új generációját alakíthatják ki. Ahhoz, hogy megértsék, ez a folyamat miként hat majd az esőerdő biodiverzitására, további vizsgálatokra lesz szükség.

Forrás: ng.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!