Több zöldségféle mennyisége csökkenhet a méhek hiánya miatt
Amerikai és kanadai egyetemek kutatói hét fontos gyümölcs- és zöldségfélét, valamint csonthéjas termést vizsgáltak meg, amelyeknek szükségük van a vadméhek vagy háziméhek beporzására, akár oly módon is, hogy helybe viszik a beporzáshoz a bérelhető méhekkel teli kaptárakat. Miközben a háziméheket tekintik hagyományosan a gazdaságilag leghasznosabb beporzóknak az Egyesült Államokban, a tanulmány megállapította, hogy a vadméhek a korábban gondoltnál jóval nagyobb szerepet töltenek be még a kiemelt mezőgazdasági területeken is.
A tanulmány szerzői rámutattak, hogy kutatásuk szerint a beporzók számának csökkenése mérhetően jelentkezik minden általuk vizsgált termés csökkenésében. Egyúttal azt is kiemelték, hogy a nagy mezőgazdsági területeken a vad fajok alapvető szerepet töltenek be a beporzásban.
A kutatók 131 amerikai és kanadai farmról gyűjtöttek adatokat: megvizsgálták a különböző fajtájú méhek előfordulását, és vizsgálták a beporzás hatékonyságát is. Ezek alapján becsülték fel, hogy országosan évente a termény mekkora értékének előállításában játszanak szerepet a vad beporzó rovarok, és eszerint ez több mint másfél milliárd dollárnyi termény lehet, míg a háziméhek 6,4 milliárd dollár (1895 milliárd forint) értékű termény előállítását segítik elő.
A kutatásban vizsgált hat termény a tök, az alma, a cseresznye, a meggy, az áfonya és a görögdinnye volt. Mint kiderült, a vadméhek átlagosan több virágport tudtak szétszórni egy-egy virágból, mint a háziméhek. Az egyetlen kivételt a kaliforniai mandulatermelő területek jelentették, amelyeken gyakran egyáltalán nem volt jele a vadméhek jelenlétének. A vizsgált hét terményből ötnél kimutatható volt, hogy a beporzók hiánya miatt kevesebb lett a termés. A kutatók kiemelték, hogy a mezőgazdasági vállalatok hiába invesztálnak a gyomirtószerekbe vagy trágyákba anélkül, hogy foglalkoznának a beporzók számának csökkenésével.
A rovarok a világ legfontosabb beporzói, az ENSZ adatai szerint 115 globális élelmiszer-növény – köztük a kakaó, a kávé, a mandula és a cseresznyefélék – 75 százalékának termése függ a rovarok beporzásától.
Egy nagyszabású tanulmányban 2019-ben a tudósok felhívták a figyelmet arra, hogy a világ rovarpopulációjának csaknem a fele hanyatlik, és a század végére számuk harmadával csökkenhet. Regionálisan világszerte minden hatodik méhfaj kihalt. Ennek fő oka az élőhelyvesztés és a gyomirtók használata.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!