Szimpatika – Rendhagyó nyár anyaszemmel

Nekem személy szerint a legnagyobb örömöm, hogy megszűnt a telefonom pittyenése, villanása minden feladott lecke és bejegyzés után, mert a vasárnap éjjel vagy munka közben beözönlő értesítések már igazi stresszfaktort jelentettek. Nincs több feladatkiosztás, laptop elosztás, wifiszerelés, zoomcsatlakozás az óra előtt 1 perccel pizsiben, munkahelyről telefonon ellenőrzött tanulás, fotókészítés, visszaküldés lehetőleg időben és a megfelelő felületen, végre nem érzem azt, hogy folyamatos elmaradásban vagyunk, és nem nehezedik rám a lelkiismeretem, hogy nem tudok eleget lenni a gyerekeim mellett ezekben a nehéz hetekben.

Büszkén vállaljuk, hogy mi a lehetőségeinkhez képest a legjobb eredményekkel zártuk ezt a tanévet. Leérettségizett a harmadik gyerekünk is, nagy izgalommal várjuk a felvételi híreket, nagyon szép bizonyítványt kapott kézhez Bence, Dávid és Réka is, és ha az iskolában nem is kaptak jutalomkönyvet, itthon a nagy ölelés mellé jár az ajándék és a fagyikehely, mert bizony egy-két négyes osztályzat még nem jelenti azt, hogy ne teljesítettek volna erőn felül. Az idei évben szerintem minden diáknak kellett volna adni jutalmat, megkülönböztetés nélkül, ráadásul az osztálypénzből biztos kijött volna fejenként egy gyerekkönyv, hiszen nem sok mindenre kellett költeni az elmúlt hónapokban.

Az idei nyáron kifejezetten várták a kisebb gyerekeim, hogy táborba mehessenek, mert végre történik velük valami, közösségben lehetnek, mást csinálhatnak, mint otthon. Így ebben az évben nagyobb keretet szabtunk meg a táboroknak, és a tíz nyári hétbőt öt hétre megoldottuk Réka és Dávid elhelyezését. Nagyon színes a paletta: Réka dráma-, kerámia-, képzőművészeti, balett- és Rumini-táborba, Dávid fiam tenisz- és sporttábor után egy majdnem háromhetes fantáziatáborba megy az erdő közepére, ahol nem is tartjuk a kapcsolatot, csak levélben. Bevallom, ettől azért még izgul anyai szívem rendesen.

Reményeim szerint augusztusban lesz egy kis szabadság, jó lenne együtt a nagyobb gyerekekkel, akár csak itthon, innen kirándulva. Addig pedig a hétvégékhez ragaszkodom majd, kisebb túrákat, belföldi programokat egy-egy napba is be lehet sűríteni, és talán a négy nagyobb gyerekünknek is beleférünk a naptárába néha. Nagyon szeretnék közös élményeket mind a hat gyermekünkkel együtt, mert nálunk a „Maradj otthon!” időszaka nem volt sajnos a családi együttlét ideje, hiszen Apával mindketten dolgoztunk, a két legnagyobb gyermek is, így most a nyártól remélem – nyaralás helyett – a közös időtöltést. Megint azt érzem, óriási kincs, hogy a Velencei-tó mellé költöztünk, hiszen egész nyárra programot ad a tó, főleg hogy már horgászengedélyt és csónakot is szereztek a fiúk.

Mivel a karantén ideje alatt kisebb-nagyobb unokaelvonási tünetek jelentkeztek a nagyszülőknél, szeretném hozzájuk is vinni a gyerekeket néhány napra, bár mivel a szüleim extrán veszélyeztetett helyzetben vannak az alapbetegségeik miatt, van bennem izgalom és óvatosság a veszélyhelyzet elmúlásával is. Mentálisan biztos megviselte őket a bezártság, bármennyire is jókedvűnek mutatták magukat, amikor beszéltünk, most biztos nagyon jó lenne néhány gyerekzsivajtól hangos, folyamatosan beszélő és mozgó gyerekeim által biztosított unalommentes nap nekik. Ha az unokák náluk vannak, az élményekről még napokig áradoznak, sokkal jobb a kedvük még akkor is, ha elfáradnak tőlük. Mivel az én kisebb gyerkőceim is nagyok már, igazi segítséget jelentenek a konyhában, a kertben vagy a műhelyben is. Remélem, ezzel megkönnyítik Mamáék dolgát – legalább egy kis időre.

Tudom, ahogy nőnek a gyerekeink, egyre kevesebb idő jut majd nyáron is egymásra, egyre többen dolgozunk, egyre kevesebb a szülőkkel és testvérekkel töltött idő. Bevallom, tud hiányozni az a néhány évvel ezelőtti vakációs nyugalom, vagy az első közös külföldi nyaralás, de berakom ezeket az emlékek közé. És idén tűzön-vízen át is elintézek egy néhány napos belföldi közös kalandot, ami egyaránt izgalmas a 22 évesnek és a 9 éves kishúgának is. Még csak körvonalazódik bennem ez a terv, de a következő lapszámban szívesen megosztom a kedves olvasókkal...