Érvényben maradnak a gyógyszerkiváltást könnyítő rendelkezések
Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás, a járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A vényfelíráson kívül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) további előnyeként lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük. A veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok.
A július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani, 14 év alattiak gyógyszerének rendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK-formavényre nyomtatni, hanem egyszerű fehér, A4-es papíron is elfogadhatók lesznek. A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!