A fürdőzés jótékony hatással lehet az idősekre
A futás, a torna csak nagy körültekintéssel és hozzáértéssel végezhető, mert sokszor többet ártunk egy-egy rossz mozdulattal, vagy helytelenül felmért fizikai állapotunkkal. Természetesen, aki évek óta rendszeresen sportol, arra nem vonatkoznak ezek az intelmek.
Akik a tavasz közeledtével hírtelen szükségét érzik egy kis testmozgásnak, számtalan lehetőség közül választhatnak. Az úszás az egyik legjobb sport azoknak, akik nincsenek állandó edzésben. A vízben való mozgás nem terheli meg az izületeket, ugyanakkor testünk teljes izomzatát átmozgatja.
Osszuk több szakaszra az úszást. Kezdjük kicsit gyorsabb tempóval, hogy hamarabb átmelegedjünk a hideg vízben, majd következzen egy kis lazítás. Ezt úgy is hívhatnánk, hogy csúsztatott úszás, minden tempó után feküdjünk a víz felszínén jól kinyújtózva egészen addig, amíg érezzük, hogy siklik a testünk. Arcunkat lehetőleg tegyük a vízbe, használjunk úszószemüveget. Rendkívül pihentető, „jóga úszásnak” is hívják, szinte érezhetően nyúlik az ember gerince úgy, hogy az izületek és csigolyák nincsenek terhelve.
Ha kevesen vannak a medencében, egy kis vízi tornát is beiktathatunk. Háttal a medence falának, a korlátba kapaszkodva különböző lábemeléseket, derék csavarásokat végezhetünk, olyanokat, amire szárazföldön testünk súlya miatt soha sem lennénk képesek. Ezután ismét következhet a tempós gyors úszás. Sokan el sem hiszik, hogy a tempót lehet izzadásig fokozni a vízben is. A kb. 1 órás úszást egy-két lassabb levezető hosszal zárjuk. Ahol van mód szaunázásra, vagy egy élménymedence hátat, derekat dögönyöző vízsugarának élvezetére, feltétlenül éljünk vele. Ezt a programot ismételjük meg rendszeresen, legalább 1-2 alkalommal hetente. Garantáltan fantasztikusan, kicsit fáradtnak, ugyanakkor könnyűnek fogjuk érezni magunkat, testünk és lelkünk pedig felfrissül.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!