Nemzetközi elismerést kapott Dr. Roska Botond
A Körber Európai Tudományos díj a hamburgi Körber Alapítvány elismerése, melyet minden évben egyetlen európai tudósnak adományoznak. A díjjal egymillió eurós jutalom jár. Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben. Dr. Roska Botond 20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén, akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.
A tudós egyik fő kutatási területéről, a látásvisszaállítást célzó génterápiás kísérletekről az MTI-nek elmondta, hogy olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe. Kitért arra is, hogy a kísérletek egy része eljutott a klinikai tesztelés fázisába: 15 látássérült ember megkapta az általuk kifejlesztett génterápiás oltást.
A kísérletek Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban folynak. Az első öt kísérleti alany eredményeit jelenleg értékelik ki és az év végére lesz publikus, hogy milyen mértékben volt eredményes a terápia.
Dr. Roska Botond a Semmelweis Egyetemen végzett, jelenleg Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője. A neurobiológus a látásjavítás és a retinakutatás egyik legnagyobb hírű szaktekintélyének számít a világon.
2019-ben elnyerte a Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi díját, a Semmelweis Budapest Awardot, még ugyanebben az évben a Magyar Szent István-rend kitüntetésében részesült. A kígyók hőlátó képességét felhasználó, úttörő génterápiás módszerét, melynek kidolgozásában a Semmelweis Egyetem Retina Laboratóriuma is közreműködött, júniusban publikálta a Science magazinban.
Forrás: semmelweis.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!