A Duna mentén folytatódik az országos szúnyoggyérítés

Szerző: MTI
A Duna középső és alsó szakaszán, 21 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítés – tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.

Az előző héten a Dunántúl északi területein, főként a Duna felső szakaszán végeztek földi lárvagyérítést; ez a munka folytatódik a következő napokban a folyó középső és alsó szakaszán – közölte Dóka Imre.
Most – a többi között – a Csepel-sziget településein, valamint a dunaújvárosi, a szekszárdi és a mohácsi térségben lesznek munkálatok – tette hozzá.

Közlése szerint a felmelegedés hatására több térségben megjelentek a kifejlett szúnyogok, ezért hétfőtől a lárvák irtása mellett megkezdődik a kifejlett egyedek elleni védekezés is.

Kétféle módszert alkalmaznak a szakemberek. A „melegködképzéses” technológia során az apró cseppekre bontott irtószer terjedését hő hozzáadása is segíti. Ez a módszer főként növényzettel erősebben borított környezetben előnyös, de a munka során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé alkalmazható.

Az úgynevezett ULV-eljárás során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsődlegesen ezt az eljárást alkalmazzák – ismertette.

A felhasznált készítmény a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre ártalmatlan, és a hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik – fűzte hozzá.

A helyettes szóvivő arról is beszámolt, hogy a következő hetekben folytatódik a program. Az érintett települések listája és a kezelések tervezett időpontja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!