Felmérték, mely állatfajok a gázolások leggyakoribb áldozatai
Egy friss tanulmány alapján Európában évente 194 millió madarat és 29 millió emlőst ütnek el – számol be az EurekAlert. A szakértők 24 európai állam 90 kapcsolódó kutatásának adatait használták fel. Clara Grilo, a Lisszaboni Egyetem munkatársa csapatával arra jutott, hogy a járművek nem feltétlenül a legfenyegetettebb fajokat veszélyeztetik.
Manuela Gonzalez-Suarez, a Readingi Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint az európai úthálózat igen sűrű, az infrastruktúra pedig komoly fenyegetést jelent a természeti világra. A csapat 423 madár- és 212 emlősfaj esetében mérte fel, hogy mekkora eséllyel ütik el őket.
Az eredmények alapján a kis testű, nagy tömegben előforduló, korán kifejletté váló állatok vannak a legnagyobb veszélyben. Az éjszakai életmódot folytató, főként magokkal és növényekkel táplálkozó élőlények szintén nagyobb eséllyel pusztulnak el az utakon. A legfenyegetettebb fajok a fekete rigó és a szoprán törpedenevér, a legveszélyesebb utak pedig Közép-Európában, így Németországban, Ausztriában és Csehországban találhatóak.
Az adatok azt is felfedték, hogy a császármadarat és egy ürgefajt, a Spermophilus majort bizonyos régiókban már a kihalás fenyeget a járművek miatt, noha a két faj egyébként a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján mérsékelten veszélyeztetettként szerepel. A csapat bízik benne, hogy friss eredményeik segíthetnek a hatékonyabb természetvédelmi intézkedések megvalósításában.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!