Parkinson-kór: még várat magára a nagy áttörés

Noha a terápiás lehetőségek egyre jobbak, a Parkinson-kór lényegi kezelését tekintve évtizedek óta nem történt nagy váltás – derült ki dr. Buda Botond ideggyógyásszal készített interjúnkból.

Mi áll a Parkinson-kór hátterében?

A Parkinson-betegséget először két évszázaddal ezelőtt írta le James Parkinson brit orvos. A szerteágazó, sokféle tünet ellenére jól körülhatárolt, úgynevezett elfajulásos központi idegrendszeri megbetegedésről beszélünk. A legjellegzetesebb – mozgással összefüggő – tünetek oka közvetlenül a dopamin nevű agyi információtovábbító anyag hiánya, illetve az ezt termelő idegsejtek számának csökkenése, pusztulása bizonyos agyalapi dúcokban, elsősorban a köztiagy úgynevezett feketeállományában. E sejtpusztulás hátterében valószínűleg egy speciális fehérjének, az úgynevezett Lewy-testecskékben való idegsejten belüli összecsapzódása áll. Az elváltozás agyszövettani vizsgálatokkal egyértelműen igazolható, de ma már korszerű és ártalmatlan MR-vizsgálattal, illetve úgynevezett DaTscan-vizsgálattal is jól ábrázolható a feketeállományban végbemenő sejtpusztulás. Az agy egyes más területein is pusztulnak az idegsejtek Parkinson-kórban: ez elsősorban a betegség számos – a közvélemény által kevésbé ismert – nem mozgással összefüggő tünetéért felelős.

Genetikus eredetű betegségről beszélünk?

Közel huszonöt éve tárták fel az első olyan genetikai eltérést, amely egyértelműen összefügg a Parkinson-betegség kialakulásával. Az azóta eltelt negyedszázad során számos olyan gént azonosítottak, amelyek a betegségnek valamilyen monogénes – azaz egyetlen meghatározott génhez köthető – formáját eredményezik. Ezen kívül számos olyan genetikai eltérésre is fény derült, amelyek a kórkép kialakulásának kockázatát növelik. Ezek az egy génhez köthető, különféle öröklésmenetű mutációk felelősek a családi halmozódást mutató esetek 30 százalékáért, de a családi előzmény nélkül megjelenő esetek 3-5 százalékáért is.

A legtöbben a jellegzetes remegést társítják a Parkinson-kórhoz, de úgy tudom, valójában jóval sokszínűbbek a tünetek, és a remegés nem is feltétlenül jellemző mindenkire.

A közvélemény valóban elsősorban a leggyakrabban a végtagokon, jellemzően nyugalomban megjelenő remegést ismeri a betegség fő tüneteként. A betegek egy részében valóban a remegés a domináns, vagy ritkán egyetlen mozgással összefüggő tünet. Legalább ilyen fontos tünet azonban a merevség és a mozdulatok lelassulása is: vannak páciensek, akiknél ez a szembetűnőbb. A betegség kései stádiumában jellemző tünet lehet még az úgynevezett tartási instabilitás. A beteget a legkisebb impulzus – véletlen, apró botlás, vagy akár egy baráti vállveregetés – oly mértékben kibillentheti egyensúlyi állapotából, hogy gyakran hiába próbálja ezt több apró lépéssel kétségbeesetten ellensúlyozni, mégis igen könnyen hanyatt esik. A feketeállomány elfajulásos károsodása miatt ugyanis az idegrendszer – noha a beteg érzi, hogy mit kellene tennie stabilitása megőrzéséhez – képtelen kellő gyorsasággal utánvezérelni a szükséges korrekciós mozgásokat. Szintén a mozgásos tünetek közé sorolhatók a mimika és a hangképzés változásai is: sok beteg arca lárvaszerűen kifejezéstelenné válhat, nem tükrözi megfelelően az érzéseket, még a pislogás is ritkábbá válhat. A hangszalagok vezérlése is zavart szenvedhet: a beszéd színtelenné, monotonná válik, és a hangerő sem szabályozható kellően árnyaltan. Nagymértékben egyénfüggő, hogy a fenti számos lehetséges tünet közül kinél melyek, milyen sorrendben, mennyire súlyos formában lép fel.

Milyen nem-mozgásos tünetek léteznek?

A nem mozgással összefüggő tünetek egy része a betegség igen korai szakaszában, akár még a remegésnél, merevségnél is hamarabb megjelenhet. Jellegzetes korai tünet például a szaglás romlása vagy elvesztése. Igen gyakoriak az alvászavarok is: ritkábban az elalvással, gyakrabban az átalvással van gond. Szétzilálódnak az élettanilag megfelelő alvásciklusok, a hosszabb-rövidebb ébredések – sokszor csak úgynevezett mikroébredések – miatt feltöredezetté válik az alvás. Emiatt aztán gyakori a kóros aluszékonyság, elbóbiskolás is. Rendkívül jellemző és gyakori egyes szorongásos és hangulatzavarok – depresszió, pánikzavar stb – megjelenése is a Parkinson-betegben. Gyakoriak a gyomor-bélrendszeri panaszok is, hiszen zavart szenvednek az emésztőrendszer továbbító mechanizmusai is: ez olykor súlyos nyelészavarban, vagy éppen szorulásban is testet ölthet. Szintén nem ritka a kóros súlyvesztés sem, bár ilyenkor természetesen a háziorvosnak szükséges kizárnia a fogyás egyéb lehetséges okait is. A vérnyomás-szabályozás sem működik megfelelően. Gyakori, hogy amikor a páciens fekvésből felkel, vagy ülésből hirtelen feláll – ez sok Parkinson-betegnek eleve nehezen megy –, megszédül, vagy akár el is eshet, ugyanis a szervezet nem képes kellő gyorsasággal a helyzetváltozáshoz igazítani a vérnyomást, így az agyi keringés rövid időre elégtelenné válik. Szintén jellemző nem-mozgásos tünet lehet a gyakori vagy sürgető vizelési inger, a nemi vágy hiánya, illetve merevedési zavar is. Mint látható, igen gyakoriak lehetnek tehát a mozgással nem összefüggő panaszok, tünetek. Ha ezek közül esetleg több is jelentkezik egy betegnél, az bizony legalább olyan mértékben ronthatja az életminőséget, mint a remegés, a merevség, vagy a mozgás-járás lelassulása.

Mikor jelentkezik szellemi hanyatlás? Úgy tudom, ez is gyakori.

Az idősebb betegeknél és előrehaladottabb Parkinson-betegeknél valóban elindulhat szellemi hanyatlás is. Ez gyakran a „multitasking” képességek hanyatlásában jelentkezik először: nehézzé válik egyidőben több feladat elvégzése, a szimultán tennivalókra való koncentrálás. Ez bizony a napi tevékenység megszervezésében is gondot okozhat.

Mit lehet ilyenkor csinálni? Mennyit fejlődött az orvostudomány az utóbbi időben a betegség kezelésének, tüneteinek enyhítésének szempontjából?

Fejlődött, de sajnos azt kell mondanom: a gyógyszeres kezelésben paradigmaváltás, igazán komoly áttörés az elmúlt fél évszázadban nem történt. Az első vonalbeli gyógyszeres kezelési stratégiánk lényege jelenleg is a feketeállományban kialakult dopaminhiány valamilyen módon történő mérséklése, megszüntetése, kiküszöbölése. Vagy közvetlenül a dopamin előanyagát visszük be a szervezetbe például tabletták formájában, vagy valamilyen, a dopamin hatását utánzó hatóanyag bejuttatásával „csapjuk be” az agyi receptorokat. A gyógyszeres terápia fő csapásirányát a fentiek jelentik. Amikor szükségessé válik, elindítunk egy ilyen gyógyszeres kezelést, bizonyos határok között azonban igyekszünk késleltetni ennek elkezdését.

Miért?

Kicsit sarkítva a dopaminpótló terápia elindítása olyan, mintha egy időzített bomba gyújtózsinórját gyújtanánk meg. Egy ideig ez a kezelés szinte csodaszámba menő eredményeket hozhat: jól példázza ezt a Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével 1990-ben bemutatott Ébredések című emblematikus amerikai mozifilm is. Egyénileg változó idő, többnyire évek múltán azonban különböző késői tünetek szétzilálhatják az addig jól működő terápiánkat: esetlegessé, látszólag kiszámíthatatlanná válik, hogy egy-egy gyógyszeradag bevétele után mi javul, mi romlik. Ha alacsony a vérben a gyógyszerszint, az is tüneteket okoz, ha „csúcsra járatjuk”, az megint más mozgási anomáliákat eredményez. Jelentkezhet például a mozgás váratlan lefagyása, nehezebben uralhatóvá válik az ún. on-off jelenség. Egyszer a beteg még pörög, szalad, jó a mozgásteljesítménye (on), rövid idő múlva viszont „lekapcsol” (off): elindulnia, a karosszékből kikecmeregnie sem sikerül. Ebben a fázisban már igazán nagy hozzáértést igényel a megfelelő gyógyszeres terápia beállítása, és bizony előfordul, hogy nem is sikerül igazán jól kiküszöbölnünk ezeket az úgynevezett késői parkinsonos tüneteket. Tapasztalataink szerint a dopaminpótló terápia indokolatlanul korai bevezetése akár siettetheti is ennek a késői tüneti rosszabbodásnak a fellépését. A kezdeti szakaszban ezért igyekszünk bizonyos mértékig halogatni ezt a terápiás lépést.

És mi történik addig?

Elsősorban ún. neuroprotektív, az idegsejteket védő hatású gyógyszeres kezeléseket indítunk a betegség kezdeti szakaszában, amelyektől egyebek mellett a betegség lefolyásának lassítását, késleltetését is várjuk. Több ilyen hatású gyógyszerünk létezik, közülük az egyik legrégebbi, világszerte használt hatóanyag például magyar fejlesztésű. Természetesen léteznek újabb alternatív terápiás lehetőségeink is. Ezek a készítmények időben jelentősen megnyújthatják a zavaró mértékű tünetek kibontakozását.

Maguk az eljárások azért, gondolom, sokat fejlődtek az évek során.

Igen. Technikai újítás például az a lehetőség, melynek során a dopamin előanyagát egy sebészileg beültetett csövön keresztül egy pumpa közvetlenül a vékonybélbe adagolja. Ez viszonylag költségesebb és nem minden betegnél alkalmazható módszer, alkalmazásához felkészült centrumokra, mozgászavarok kezelésében jártas neurológusok és sebészek együttműködésére van szükség. Emellett léteznek bizonyos idegsebészeti beavatkozások is, amelyek révén sok esetben igen látványosan lehet segíteni azokon a betegeken, akiknél a gyógyszeres terápia nem hoz kellő eredményt. Először bizonyos roncsolásos technikák jelentek meg: bizonyos agyterületek körülírt, célzott roncsolásával a páciensek egy részében a tünetek javulását lehet elérni. Ma is végzünk egyes esetekben roncsolásos beavatkozásokat (leggyakrabban fókuszált ultrahang-kezeléssel), azonban igazi áttörést az úgynevezett mélyagyi stimulációs technikák elterjedése hozott. Természetesen ezt csak súlyos, és gyógyszeres kezelésre rosszul reagáló esetekben végzik. Összehangolt, több szakemberből álló orvoscsapat részletes kivizsgálás során méri fel, hogy ki alkalmas egy ilyen beavatkozásra. A műtét során pontos tervezés és vezérlés mellett elektródákat vezetnek be bizonyos mélyen fekvő agyi területekbe. Ezeken az elektródákon keresztül kívülről kap az agy változtatható impulzusokat; talán úgy kell ezt elképzelnünk, mint a szívritmust szabályozó pacemakert.

Miként kell ezt a gyakorlatban elképzelni?

Magát a vezérlő szerkezetet, az úgynevezett neurostimulátort vagy pulzusgenerátort a mellkas bőre alá ülteti be a sebészcsapat, az elektróda végét pedig a mélyagyi struktúrákba vezetik nagy precizitással. A készülék használat közben szabályozható elektromos impulzusokat küld a mélyagyi képletekbe; ennek hatására azonnal és roppant látványosan javul a mozgás. A beteg a műtét során ébren van, és már a beavatkozás közben is tesztelik, hogy jó helyen van-e az elektróda, megfelelő-e az inger. Ha igen, akkor gyakorlatilag már a műtőasztalon, azonnal szűnik a korábban éveken át csillapíthatatlan remegés. Hátránya ennek a módszernek, hogy nagyon drága, továbbá komoly csapatmunkát és felkészült centrumokat igényel. Nem is minden páciens alkalmas rá, jellemzően csak a más módon megoldhatatlanul súlyos eseteknél nyúlunk ehhez a lehetőséghez.

Nem jelenthet megoldást esetleg az őssejtbeültetés?

Számos betegség esetén – és közéjük tartozik a Parkinson-kór is – évtizedek óta reménykedünk abban, hogy őssejtbeültetés segítségével áttörést, tartós gyógyulást lehet elérni. A kezdeti lelkesedést azonban megtörték a magzati köztiagy-őssejtek felhasználásával kapcsolatos gyakorlati és klinikai nehézségek, elsősorban pedig a súlyos etikai aggályok. Jelenleg ezért a magzati őssejtek helyett ún. emberi indukált pluripotens – tehát még sokféle testi sejtté alakulni képes – őssejtek alkalmazásával folynak ígéretes próbálkozások. Ahhoz azonban, hogy az őssejtbeültetés a Parkinson-kór rutinszerűen alkalmazható, megbízható, eredményes kezelési lehetőségévé válhasson, még számos elméleti és gyakorlati kérdést kell tisztázni, finomítani és megoldani. Ez az előttünk álló évek feladata lesz.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ajánlataink

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágy kapszula 20x
Nurofen Rapid Forte 400 mg lágy kapszula 20x
3818 Ft
Ocutein Brillant 22 mg kapszula 90x
Ocutein Brillant 22 mg kapszula 90x
9299 Ft
Nasivin Classic 0.5mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray 10ml
Nasivin Classic 0.5mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray 10ml
3213 Ft
Normaflore belsőleges szuszpenzió 10x5ml
Normaflore belsőleges szuszpenzió 10x5ml
2979 Ft
Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott spray 1x1 adagoló tartály
Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott spray 1x1 adagoló tartály
5399 Ft
Neogranormon kenőcs 100g
Neogranormon kenőcs 100g
4300 Ft
Ocuvite lutein forte tabletta 30x
Ocuvite lutein forte tabletta 30x
5321 Ft
Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray 10ml
Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray 10ml
3423 Ft
Apranax Dolo 100 mg/g gél 100g
Apranax Dolo 100 mg/g gél 100g
3149 Ft
Nurofen Forte 400 mg bevont tabletta 24x
Nurofen Forte 400 mg bevont tabletta 24x
3234 Ft
Acneminum étrend-kiegészítő tabletta 30x
Acneminum étrend-kiegészítő tabletta 30x
4439 Ft
Algoflex Forte Dolo 400mg filmtabletta20x 
Algoflex Forte Dolo 400mg filmtabletta20x 
3313 Ft
Panadol Rapid 500 mg filmtabletta 24x
Panadol Rapid 500 mg filmtabletta 24x
2205 Ft
Otrivin allergia adagoló orrspray 15ml
Otrivin allergia adagoló orrspray 15ml
3049 Ft
No-Spa Forte tabletta 24x
No-Spa Forte tabletta 24x
3292 Ft
Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30x
Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30x
4394 Ft
Apranax Dolo 220mg filmtabletta 30x
Apranax Dolo 220mg filmtabletta 30x
3035 Ft
Béres C-vitamin 1000 mg csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin retard filmtabletta 90x
Béres C-vitamin 1000 mg csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin retard filmtabletta 90x
6429 Ft
Rhinospray Plus orrspray 10ml
Rhinospray Plus orrspray 10ml
3465 Ft
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
4359 Ft
Actival Extra filmtabletta 120x
Actival Extra filmtabletta 120x
8772 Ft
Ambroxol-TEVA 30 mg tabletta 15x
Ambroxol-TEVA 30 mg tabletta 15x
1664 Ft
Rubophen 500 mg tabletta 30x
Rubophen 500 mg tabletta 30x
2756 Ft
Báno fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula 100x
Báno fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula 100x
5349 Ft
Enterol 250 mg kemény kapszula 20x
Enterol 250 mg kemény kapszula 20x
4649 Ft
Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek 4x30ml + C-vitamin 120x
Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek 4x30ml + C-vitamin 120x
8684 Ft
Béres Primomed sebápoló spray 60ml
Béres Primomed sebápoló spray 60ml
3861 Ft
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek 4x30ml
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek 4x30ml
7052 Ft
Eurovit Oliva-D Forte 3000NE kapszula 60x
Eurovit Oliva-D Forte 3000NE kapszula 60x
4851 Ft
Béres C Komplex 1000 mg C D3 Zn filmtabletta 50x
Béres C Komplex 1000 mg C D3 Zn filmtabletta 50x
4305 Ft
Rubophen 500 mg tabletta 20x
Rubophen 500 mg tabletta 20x
2198 Ft
Eurovit D-Vitamin 2000NE étrend-kiegészítő tabletta 60x
Eurovit D-Vitamin 2000NE étrend-kiegészítő tabletta 60x
2413 Ft
Béres Porcerő Forte étrend-kiegészítő filmtabletta 2x90x
Béres Porcerő Forte étrend-kiegészítő filmtabletta 2x90x
17971 Ft
Salvequick tyúkszemtapasz 6x
Salvequick tyúkszemtapasz 6x
1257 Ft
Flector EXTRA 10 mg/g gél 60g
Flector EXTRA 10 mg/g gél 60g
1879 Ft
Flamborin 500 mg tabletta 20x
Flamborin 500 mg tabletta 20x
1797 Ft
Beliema® Effect PLUS hüvelytabletta 7x
Beliema® Effect PLUS hüvelytabletta 7x
5461 Ft
Hepacontur étrend-kiegészítő tabletta 30x
Hepacontur étrend-kiegészítő tabletta 30x
2229 Ft
Flector EXTRA 10 mg/g gél 100g
Flector EXTRA 10 mg/g gél 100g
2699 Ft
Gravida Optima filmtabletta+kapszula 2x28x
Gravida Optima filmtabletta+kapszula 2x28x
10833 Ft
Systane Ultra szemcsepp tartósítószer mentes 10ml
Systane Ultra szemcsepp tartósítószer mentes 10ml
5563 Ft
Gengigel gél 20ml
Gengigel gél 20ml
9077 Ft
Snup 1 mg/ml oldatos orrspray 10ml
Snup 1 mg/ml oldatos orrspray 10ml
2662 Ft
Imodium 2 mg kemény kapszula 20x
Imodium 2 mg kemény kapszula 20x
1964 Ft
Ibumax 400 mg filmtabletta 30x
Ibumax 400 mg filmtabletta 30x
2720 Ft
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg  tabletta 4x30 ml + 120 db
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg  tabletta 4x30 ml + 120 db
7676 Ft
Béres Magnézium 250mg+B6 filmtabletta 120x
Béres Magnézium 250mg+B6 filmtabletta 120x
3429 Ft
Urostemol Femina kemény kapszula 40x
Urostemol Femina kemény kapszula 40x
5439 Ft
Valeriana Relax Gyógynövénykivonat kapszula 60x
Valeriana Relax Gyógynövénykivonat kapszula 60x
5804 Ft
Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula 20x
Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula 20x
3785 Ft
Magnisteron Magnézium tabletta Férfiaknak 30x
Magnisteron Magnézium tabletta Férfiaknak 30x
2799 Ft
Xilomare 1 mg/ml oldatos orrspray 1x10ml
Xilomare 1 mg/ml oldatos orrspray 1x10ml
2599 Ft
Vizol S 0.21% oldatos szemcsepp száraz szemre 10ml
Vizol S 0.21% oldatos szemcsepp száraz szemre 10ml
2549 Ft
Lavekan lágy kapszula 28x
Lavekan lágy kapszula 28x
6379 Ft
Vitango 200 mg filmtabletta 30x
Vitango 200 mg filmtabletta 30x
4699 Ft
Voltaren Emulgél FORTE 20mg/g gél 100g
Voltaren Emulgél FORTE 20mg/g gél 100g
5271 Ft
Idelyn Walurinal Max aranyvesszővel tabletta 10x
Idelyn Walurinal Max aranyvesszővel tabletta 10x
2629 Ft
Kaloba 20 mg filmtabletta 21x
Kaloba 20 mg filmtabletta 21x
5198 Ft
Bilobil Intense 120 mg kemény kapszula 60x
Bilobil Intense 120 mg kemény kapszula 60x
8878 Ft
BioCo Ginkgo Biloba kivonat 120 mg tabletta 90x
BioCo Ginkgo Biloba kivonat 120 mg tabletta 90x
5909 Ft
Blend-a-dent műfogsorrögzítő krém extra erős (Mild mint) 47g
Blend-a-dent műfogsorrögzítő krém extra erős (Mild mint) 47g
2199 Ft
Bio-Quinone Q10 Super kapszula 60x
Bio-Quinone Q10 Super kapszula 60x
9817 Ft
Bioco C+Cink Retard C 1000mg filmtabletta 100x
Bioco C+Cink Retard C 1000mg filmtabletta 100x
5328 Ft
Cebion 100 mg/ml belsőleges oldatos cseppek 30ml
Cebion 100 mg/ml belsőleges oldatos cseppek 30ml
2021 Ft
Centrum A-tól-Z-ig Nőknek 50+ filmtabletta 30x
Centrum A-tól-Z-ig Nőknek 50+ filmtabletta 30x
5398 Ft
Diclac Dolo 50mg/g gél 100g
Diclac Dolo 50mg/g gél 100g
4016 Ft
Centrum A-tól-Z-ig Férfiaknak 50+ filmtabletta 30x
Centrum A-tól-Z-ig Férfiaknak 50+ filmtabletta 30x
5394 Ft
Exoterbyn gyógyszeres körömlakk 3.3ml
Exoterbyn gyógyszeres körömlakk 3.3ml
6249 Ft
Cataflam Dolo Rapid 25mg kapszula 20x
Cataflam Dolo Rapid 25mg kapszula 20x
3665 Ft
Dentinox fogínygél gyermekeknek 1x10g
Dentinox fogínygél gyermekeknek 1x10g
3276 Ft
Algopyrin 500 mg tabletta 30x
Algopyrin 500 mg tabletta 30x
3854 Ft
Lordestin Akut 5 mg filmtabletta 30x
Lordestin Akut 5 mg filmtabletta 30x
1899 Ft
Cartidol 100 mg/g gél 50g
Cartidol 100 mg/g gél 50g
3029 Ft
Bio-Melatonin 3 mg filmtabletta 60x
Bio-Melatonin 3 mg filmtabletta 60x
6599 Ft
Cartinorm D3 étrendkiegészítő filmtabletta 60x
Cartinorm D3 étrendkiegészítő filmtabletta 60x
18225 Ft
Panthenol külsőleges spray 130g
Panthenol külsőleges spray 130g
4190 Ft
CalciTrio Naturel filmtabletta 50x
CalciTrio Naturel filmtabletta 50x
4636 Ft
Nicoflex Medi Forte krém 50 g
Nicoflex Medi Forte krém 50 g
1905 Ft
Szent-Györgyi Albert Immunkomplex Cedezin Forte + Szelén tabletta 60x
Szent-Györgyi Albert Immunkomplex Cedezin Forte + Szelén tabletta 60x
6750 Ft
Visine® Rapid 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 15ml
Visine® Rapid 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 15ml
2972 Ft
Patikárium D3-vitamin tabletta 60x
Patikárium D3-vitamin tabletta 60x
1692 Ft
Nurodent fogínygél 15ml
Nurodent fogínygél 15ml
3981 Ft
Gastropan gyomornedv-ellenálló lágy kapszula 14x
Gastropan gyomornedv-ellenálló lágy kapszula 14x
4211 Ft
Deep Relief gél 50g
Deep Relief gél 50g
2069 Ft
Venoruton Forte 500 mg tabletta 60x
Venoruton Forte 500 mg tabletta 60x
6925 Ft
Quarelin tabletta 20x
Quarelin tabletta 20x
3649 Ft
Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz 4x
Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz 4x
3229 Ft
Salvequick vízálló sebtapasz 28x
Salvequick vízálló sebtapasz 28x
999 Ft
Béres Porcerő Hyal-Go kapszula 30x
Béres Porcerő Hyal-Go kapszula 30x
6579 Ft
Vizored 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 10ml
Vizored 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 10ml
2273 Ft
Enterol Forte 500 mg belsőleges por 10 tasak
Enterol Forte 500 mg belsőleges por 10 tasak
6104 Ft
Angimed mentol szopogató tabletta 24 db
Angimed mentol szopogató tabletta 24 db
3150 Ft
Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db
Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db
4599 Ft
AkusTone fülspray és AkusTone ALERT fülcsepp csomag 15 ml + 15 ml
AkusTone fülspray és AkusTone ALERT fülcsepp csomag 15 ml + 15 ml
4318 Ft
Flonivin Forte élőflórát és inulint tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula 20x
Flonivin Forte élőflórát és inulint tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula 20x
2779 Ft
Ambroxol-EGIS 3 mg/ml szirup (Halixol) 100ml
Ambroxol-EGIS 3 mg/ml szirup (Halixol) 100ml
2363 Ft
Sinupret Akut 160 mg bevont tabletta (20x)
Sinupret Akut 160 mg bevont tabletta (20x)
5030 Ft
Amonmed Covid-19 Antigén nyál gyorsteszt 1x
Amonmed Covid-19 Antigén nyál gyorsteszt 1x
2426 Ft
Actival Kid gumivitamin gumitabletta (90x)
Actival Kid gumivitamin gumitabletta (90x)
6204 Ft
Béres Vita-D3 2000NE lágyzselatin kapszula (120x)
Béres Vita-D3 2000NE lágyzselatin kapszula (120x)
4401 Ft
Magnisteron tabletta férfiaknak+Simpliq sampon haj (60x+150ml)
Magnisteron tabletta férfiaknak+Simpliq sampon haj (60x+150ml)
8801 Ft
D-vion D3 4000NE tabletta (120x)
D-vion D3 4000NE tabletta (120x)
6033 Ft
Advil Ultra Forte lágy kapszula 20 db
Advil Ultra Forte lágy kapszula 20 db
3549 Ft
Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta 28 db
Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta 28 db
2499 Ft
Betadine® Intima hüvelykúp 7 db
Betadine® Intima hüvelykúp 7 db
3229 Ft
Valeriana Chill gyógynövény kivonatos lágy kapszula 30 db
Valeriana Chill gyógynövény kivonatos lágy kapszula 30 db
2579 Ft
Neurobion 100 mg/50 mg/1 mg filmtabletta 30 db
Neurobion 100 mg/50 mg/1 mg filmtabletta 30 db
4399 Ft

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!