Online séta a Füvészkertben
Az Egyetem megnyitja kapuit az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Alumni Központ 2017-ben indult sorozata, melynek keretében az egyetem nagy múltra visszanéző épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg az érdeklődők.
Ezúttal a Füvészkertet mutatja be Papp László, a szakvezetést pedig egy előzetes regisztrációt követően online bárki követheti.
Az ELTE Füvészkertje az egyik legrégebbi közép-európai botanikus kert, mely ma az egyetem által 1847-ben vásárolt Festetics-telken áll. A kert elődjét még a Nagyszombati Egyetemen létesítették 1771-ben, és oktatási-kutatási célokat szolgált, az orvos- és gyógyszerészképzést segítette, de emellett a magyar flóra kutatása is a feladatai közé tartozott.
Az egyetem Budára kerülésével a Füvészkert folytatta működését – előbb Budán, majd Pestre költözött a Ferencesek kolostorkertjébe, később pedig a Múzeum körútra. 1847 óta a mai helyén működik: ekkor költöztették az Illés utcába József nádor támogatásával.
A területen ma több épület található, egyik közülük a feltehetően Pollack Mihály által tervezett egyemeletes, kora klasszicista vadászkastély (ma az igazgatóság, a könyvtár és az irodák helyezkednek el benne), mely már a telek megvételekor is itt állt. A 19. század második felében a Klinikák építése miatt ugyan a kert mérete csökkent, de nagyarányú fejlődésnek is indult: 1864–65-ben felépült a Pálmaház, 1893-ban pedig az országban ma is egyedülálló Victoria-ház.
A szakvezetés online ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Forrás: biologia.elte.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!