A higanyostól a digitálisig – Hogyan mérjünk helyesen lázat?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szerző: Szimpatika
A láz jelenségét már az ókorban is ismerték, de csak a középkortól tudjuk mérni. A higanyos hőmérők sokáig tartották magukat, de mostanra a digitális eszközök váltották fel őket. De mivel a legcélszerűbb lázat mérni manapság?

Az orvoslással foglalkozó emberek már az ókorban is tudták, hogy ha az ember testhőmérséklete megemelkedik, vagyis belázasodik, az bajt, betegséget jelez. Mégis egészen a középkorig nem volt megfelelő eszköz arra, hogy meg is mérjék a láz nagyságát. A 17. században aztán egy olasz orvos, Santorio Santorio, más néven Santorius megalkotta az első lázmérőt (hivatalos nevén hőmérőt), amely képes volt kimutatni az emberi test hőmérsékletének változását. Santorius jóban volt a csillagász Galileo Galileivel, aki sok egyéb találmánya mellett egy termoszkópot is készített, amivel a meleg levegő tágulását tudta mérni.

Ezt a találmányt vette alapul Santorius, és megalkotott egy olyan eszközt, amivel már meg lehetett állapítani az emberi test hőmérsékletét. (Természetesen nem olyan pontossággal, ahogy a mai hőmérők, de azt igen, hogy valaki lázas-e vagy sem.) Ezzel az eszközzel a szájban mérték a testhőt úgy, hogy egy cső végére erősített üveggolyót kellett bekapni. Amikor a golyó felmelegedett, a csőben lévő levegő kitágult és kiszorította a szintén benne lévő vizet. Ez alapján mondták meg, hogy milyen mértékben emelkedett a testhő.

1654-ben aztán II. Ferdinánd toszkán nagyherceg fedezte fel az első olyan hőmérőt, ahol a folyadék egy zárt üvegben volt. A herceg alkoholt használt ehhez, de az ő hőmérője is elég pontatlan volt még.

A higanyostól a digitálisig

Később, már a 19. században egy brit tudós, Sir William Aitken jött rá arra, hogy a higany a legjobb anyag a lázmérésre. Ő alkotta meg az első higanyos hőmérőt, melynek továbbfejlesztett változatai egészen a 21. század elejéig használatban voltak. A higanyos lázmérők csak 2009-ben tűntek el a magyar boltokból, az Európai Unióban ugyanis betiltották a gyártásukat a higany mérgező volta miatt. Ennek ellenére sok háztartásban a mai napig használják ezeket, mert széles körben elterjedt nézet, hogy ezek a legpontosabb lázmérők.

A higanyos hőmérők betiltása óta azonban főleg digitális hőmérőkkel mérjük a lázat. Ezek a higanyos hőmérőkkel ellentétben semmilyen veszélyes anyagot nem tartalmaznak. Azon az elven működnek, hogy a fémek hő hatására tágulnak. A fém érintkezik a testtel, majd a hőtágulás alapján a szerkezet kiírja, hogy mekkora a testhő.

Hogyan mérjünk helyesen lázat?

Elsősorban életkortól függ, hogy mi a lázmérés legoptimálisabb helye és eszköze. Vagyis, hogy a végbélben, a fülben, a hónaljban vagy homlokon mérjünk-e, és milyen típusú hőmérővel. Csecsemők és kisgyerekek esetében a legelterjedtebb módszer, ha a digitális hőmérővel a végbelükben mérjük meg a testhőt. A mérés kellemetlenségén enyhíthetünk azzal, ha alaposan bekrémezzük a végbélnyílást, mielőtt betesszük a hőmérőt. Ugyanakkor fontos tudni, hogy végbélben (szájban, fülben) mért hőmérséklet magasabb a hónaljban mértnél, ezért az így kapott értékből 0,5 °C-t le kell vonni.

Hároméves kor felett a gyerekek lázát már hónaljban mérjük digitális hőmérővel. Ebben az esetben arra kell figyelni, hogy a folyton izgő-mozgó gyerekek a mérés pár perces ideje alatt nyugodtan üljenek, nehogy a lázmérő elcsússzon.

Fülhőmérő és homlokmatrica

A legelterjedtebb digitális hőmérők mellett lehet kapni, főleg a gyerekek lázának mérésére, másfajta hőmérőket is. Az egyik ilyen a fülhőmérő, amivel a külső hallójáratban mérhetünk testhőt. A fülhőmérő a szövetek infravörös hőjét elnyelő feje rendkívül gyorsan végzi a dolgát, lényegében másodpercek alatt eredményt kapunk. A hátránya viszont az, hogy el kell sajátítani a megfelelő technikát: ki kell mérés előtt egyenesíteni a hallójáratot a fülkagyló hátrahúzásával. További probléma, hogy középfülgyulladás esetén magasabb testhőt mér, mint a valós érték, továbbá nagyon drága.

Még ennél is egyszerűbb a homlokmatricákkal, hőérzékelő szalagokkal történő lázmérés. Ezeket csak a gyerek homlokára kell tenni, és már le is olvasható az eredmény. A gond csak az, hogy ezek a hőmérők nagyon megbízhatatlanok, esetleg tájékozódásra jók, de a láz valódi nagyságát nem képesek megbízhatóan megállapítani.

Felnőttek esetében digitális hőmérővel hónaljban javasolt a lázmérés.

Forrás: utikalauzanatomiaba.blog.hu

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!