Szimpatika – Maszktörténelem – Az orvosi maszkok használatának múltjából

A 19. század végén, amikor már világossá vált, hogy a fertőző betegségek hogyan terjednek, a vizsgáló orvosok egészségének megőrzése is előtérbe került és a tudományos vizsgálódás egyik tárgya lett, így a ma használatos maszkok, kesztyűk, arcvédők első típusai már a XX. század első évtizedeiben megjelentek.
A kesztyűk és a maszkok használata elsősorban a sebészeti antiszepszist segítette, de a fertőző betegségek közül például a cseppfertőzéssel terjedő tbc elleni védekezésben is fontos szerepet kaptak.

1913-ban Genersich Andor (1881−1948) egyetemi tanár, kórboncnok, az algyógyi magyar királyi állami tüdőszanatórium orvosa részletes és érdekes beszámolót adott arról, hogyan védekezhetnek az orvosok a tüdővészes betegek vizsgálatánál. A módszerek között kiemelt helyen szerepelt a maszk.

Érdekes azonban, hogy ekkor a vizsgálatok alkalmával nem az orvosok, hanem a betegek részére tették kötelezővé a maszk viselését. Úgy vélték ugyanis, hogy az orvos által a vizsgálatok folyamán viselt maszk a betegben azt az érzést keltheti, mintha az orvos félne a betegségtől. A maszkok alapanyaga papír és textil is lehetett, ugyanúgy, mint manapság. Az olcsó előállítású Cohn-féle papírzsák-maszkokat használat után elégették. Emellett forgalomban voltak még az úgynevezett Frünkel-féle és az E. Grundt-féle védőmaszkok. Genersich a Grundt-féléről jegyezte meg, hogy ez az orrnyílást is pompásan elzárja. Alkotórészei a vatta, a mull, a vászonpólya és a nikkel-drótkosár voltak, így ennek a maszknak a felerősítése kissé körülményes volt.

A maszkok tekintetében követelmény volt az egyszerű használat, a könnyű tisztíthatóság, a fertőtlenítés és a kedvező ár. Genersich ezen követelmények alapján megtervezte az általa ajánlott maszkot is.

A maszkok orvosok számára is előírt viselése az idők folyamán kilépett a műtőtermekből, mindennapossá vált.

Az orvosi védekezésnek még egy izgalmas eszköze származik ebből a korból, mégpedig az arcvédő, melyet az orvosok számára különösen a gége vizsgálatakor és torokváladék vételekor ajánlottak. Ezek az arcvédő maszkok hasonlóak voltak a ma használatban lévőkhöz: egy kemény, gumiból készült homlokszalagból álltak, amelyhez „golyóízülettel” átlátszó, celluloid műanyagpajzsot erősítettek.

A múltban a betegek számára terápiás céllal is ajánlották a maszkok viselését. Vladár Márton kórházi főorvos a rhinitisben, azaz náthában szenvedő betegek számára a textilből készült maszk viselését ajánlotta, amely napközben, de különösen éjszaka megóvja az orr nyálkahártyáját a kiszáradástól.

Forrás: semmelweismuzeum.blog.hu – Dr. Szabó Katalin