A robot Szingapúr Bishan-Ang Mo Kio nevű parkjában teljesít szolgálatot. A szerkezet egyelőre a május 9-én kezdődött, két hétig tartó kísérleti program keretében járőrözik kétmérföldes körzetben a parkban, ahol a kötelező szociális távolság betartására figyelmezteti az embereket.
Habár a Spot megjelenéséről lehet vitatkozni – amit egyesek jópofa megoldásnak, míg mások meglehetősen bizarrnak vagy akár ijesztőnek tartanak –, technológiai szempontból mindenképpen lenyűgöző fejlesztésről van szó.
A gépet egyelőre egy operátor irányítja távolról. A távolság betartására történő figyelmeztetés pedig egy előre rögzített üzenet segítségével történik. A beépített kameráknak köszönhetően a robotkutya az esetleges „csoportosulásokat” is tudja monitorozni, a helyi hatóság azonban kiemelte, hogy nem céljuk az arcfelismerés vagy a személyes adatok gyűjtése.
Biztonsági szenzorai révén a Spot képes észlelni az útjába kerülő tárgyakat és embereket. Beépített algoritmusainak segítségével pedig be tudja azonosítani, ha valami vagy valaki egy méteren belüli távolságra kerül hozzá, ezzel kerülve el az esetleges összeütközést. A próbaidőszak alatt egy parkőr kíséri a robotkutyát, ezt követően viszont várhatóan önállóan végzi majd a feladatait.
Forrás: IotZóna