A vérplazmával kezelt betegnek már nincs szüksége lélegeztetőgépre
A beteg a szérum beadásakor állapota miatt már több mint 10 napja lélegeztetőgépen volt, azonban a kezelést követő napokban meg tudták kezdeni fokozatos ébresztését, május 11-én pedig sikerült levenni a lélegeztetőgépről. A beteg állapota stabil.
A 75 éves férfi április közepén jelentkezett a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályán, ahol súlyos COVID-19 betegséget diagnosztizáltak nála. A több krónikus betegségben is szenvedő férfit állapota miatt másnap lélegeztetőgépre kellett helyezni. Állapotának súlyossága miatt, hozzátartozói beleegyezést követően döntöttek esetében az új vérplazma-terápia alkalmazása mellett. A szérumot április 27-én kapta meg, a beadást követő napokban hamarosan javultak a laboreredményei, klinikai és lélegeztetési paraméterei, így megkezdhették a fokozatos ébresztését, amelyet követően május 11-én vették le véglegesen a gépről.
Mint arról már beszámoltunk, a vérplazma-terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére. A szérumot a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője, dr. Lacza Zsombor vezette kutatócsoport fejlesztette ki a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt; a projektet az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatta.
Annak érdekében, hogy még több szérumot állíthassanak elő és még több betegen segíthessenek, továbbra is várják a koronavíruson átesett, gyógyult páciensek jelentkezését. Elsősorban olyan 18 és 60 év közöttiek jelentkezésére számítanak az info@orthosera.com e-mail címen, vagy a 0670/ 363 - 8768-as telefonszámon, akik igazoltan gyógyultak, vagyis 5-6 hete nem észlelik magukon a tüneteket.
Forrás: semmelweis.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!