Így köszönti az édesanyákat a Fővárosi Állatkert
Bár személyesen a jelenlegi helyzetben nem látogathatjuk az intézményt, de az Állatkert dolgozói szerették volna megmutatni, hogy közben milyen babyboom tapasztalható lakóiknál.
A nemrégiben született, még növésben lévő kisállatokról szóló kisfilmben maximálisan megjelenik az anyai szeretett, és a lehető legérzékletesebben látszik, milyen gyámoltalan is egy kicsi az édesanyja nélkül.
A kisfilmen látható például Kuglóf, a még adventkor született kislajhár, Arun, az immár két és fél esztendős kiselefánt, és a Bennett-kenguruknál cseperedő „zsebibabák" egyike is. De szerepel az ugyancsak április eleji kelésű négy fekete hattyú fióka egyike, valamint az ifjú sisakos baziliszkuszok, és persze Hada, az internet sztárjának számító tapír kislány is.
Természetesen ennél jóval több kisállat látható az Állatkertben, akiket most sajnos nem láthatunk, de az ifjúság egy részét, például a kiselefántot és a kistapírt webkamerán is látni lehet, ha épp kint vannak a kifutóban.
Az anyák napja alkalmából közzétett kisfilmen kívül az Állatkertünk Alapítványa különleges virtuális virágküldési akciót is hirdetett, melynek lényege az volt, hogy az Állatkert parkjának egy-egy jelképesen örökbe fogadott növényét, virágát lehetett jelképesen elküldeni az édesanyáknak, ha már a koronavírus járvány miatt korlátozottak a lehetőségek a személyes találkozásra.
A fentieken túl azonban már a Fővárosi Állat- és Növénykert is nagyon várja, hogy megnyithassa a kapuit.
Forrás: zoobudapest.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Könnyen emészthető ételek nyáron
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!