Mi van a hűtőben?

Szerző: TÉT Platform
Forrás: TÉT Platform
A fagyasztóval kombinált hűtőszekrények belsejében rendszerint felülről lefelé csökken a hőmérséklet, azaz a készülék felső polcain van a legkevésbé hideg, az alsó polcon pedig a leghidegebb. Fontos, hogy a hűtő normál terének hőmérséklete +5 °C körüli legyen! Lássuk, mit hova érdemes tenni!

• Az alsó polcra kerüljenek a nyers húsok. Erre élelmiszerbiztonsági szempontból van szükség: ha a felső polcon tárolva véletlenül lecsöpögne a húslé, az beszennyezhetné az alsóbb polcokon lévő, adott esetben fogyasztásra kész élelmiszereket. Érdemes tehát jól zárható dobozba téve elkülöníteni őket, így egészen biztosan nem érintkeznek a többi termékkel.

• A legtöbb hűtőmodell ajtajában találunk tojások tárolására kialakított rekeszeket, azonban a tojás kifejezetten érzékeny a hirtelen hőmérséklet-változásra, így azt javasoljuk, hogy ezek lehetőség szerint szintén az alsó polcra kerüljenek. A tojást a tárolást megelőzően nem javasolt megmosni – ha nem különösebben szennyezettek –, és érdemes abban a dobozban tárolnunk ezeket, amiben megvásároltuk. Ha a boltban hűtőből vettük el a tojást, akkor továbbra is tartsuk ott, viszont ha nem volt hűtve a boltban, otthon sem kell a hűtőben tárolnunk, elég a kamrába tennünk, ahol a csomagolásán jelzett időpontig eláll.

• A zöldségek, gyümölcsök tárolására kimondottan az alsó fiókok valók, hiszen ezeket többnyire mosás nélkül tesszük be a hűtőszekrénybe, és az elkülönített tárolással elkerülhetjük, hogy érintkezzenek a többi élelmiszerrel. Sok zöldség és gyümölcs van, amelyet a hűtőben történő tárolás előtt nem javasolt megmosni, mert eltávolítjuk a felületükről a védőréteget, így gyorsabban megromlanak. A megvásárolt élelmiszerek elpakolását követően mossuk meg alaposan a kezünket, az élelmiszerek elkészítésekor pedig legyünk a szokásosnál is körültekintőbbek. Mindent alaposan tisztítsunk meg és hőkezeljünk.

• Fontos megjegyeznünk azonban, hogy számos gyümölcsöt nem szükséges hűtőszekrényben tárolni, ilyen például a paradicsom, valamint az alma is. A legszemléletesebb példa erre a banán, amely hűtőbe téve sokkal hamarabb megbarnul, mint a pulton hagyott társa. Ha elbizonytalanodnánk, melyik zöldséget, gyümölcsöt érdemes betenni a hűtőszekrénybe, segítségül hívhatjuk a Nébih Vegyél számba! kampányának anyagait is.

• A hűtő legfelső polcára a fogyasztásra kész ételek kerüljenek. Így egészen biztosan nem folyik rájuk semmi. Érdemes átlátszó edényekben, porciózva tárolni őket, emellett jó ötlet lehet feliratokkal is ellátni, így mindig tudni fogjuk, melyik doboz mit tartalmaz, és mikor került be a hűtőszekrénybe. Ezzel megelőzzük, hogy túl sokáig álljunk a hűtő előtt tanácstalanul, elősegítve a meleg levegő beáramlását.

• Középtájon helyezkedjenek el a sajtok, sonkák, kolbászok, joghurtok, vajak és margarinok.

• A hűtő ajtajába érdemes tenni az ásványvizet, üdítőket, alkoholos italokat, valamint a citromlevet, különféle szószokat, ugyanis ezek viselik el leginkább a hűtőajtó nyitogatásával járó hőmérséklet-ingadozást. Ugyanez igaz a vajra is, így a középső polc mellett az ajtóban is helyet kaphat.

Igyekezzünk annyi élelmiszert vásárolni, amennyi egészen biztosan el fog fogyni, maradék nélkül. Így nemcsak, hogy nem pazaroljuk az élelmiszereinket, de a hűtő is könnyebben tudja biztosítani a kívánt hőmérsékletet. A túlzsúfolt hűtőszekrényben ugyanis nem tud kellő mértékben áramolni a levegő, és csökken a hűtés hatékonysága. Nagyon fontos, hogy a dobozok, edények, csomagok ne érjenek a hűtő falához és lehetőség szerint egymáshoz sem, így biztosítva a levegő cirkulációját. Éppen ezért ne pakoljuk meg a hűtőszekrényt olyan élelmiszerekkel, amelyek nem igényelnek hűtést.

A bontatlan mustárt, konzervet, illetve UHT-tejet felbontás előtt nem szükséges betennünk a hűtőbe, azonban felbontást követően mindenképpen kerüljenek be oda. A felbontástól kezdve ugyanis felgyorsulnak a romlási folyamatok, amelyet az alacsony hőmérséklet biztosításával tudunk lassítani. Ha nagyon sok hűtendő élelmiszerrel pakoltuk meg a hűtőszekrényt, mindenképpen ellenőrizzük a hőmérsékletét, s ha szükséges, állítsuk erősebb fokozatra a berendezést. A hűtőszekrény hőmérőjét a középső polcra célszerű ráakasztani.

A hűtő ajtajának rendszeres kinyitása miatt az ajtóban tárolt termékek vannak kitéve a legnagyobb hőmérséklet-ingadozásnak. Érdemes tehát ezeket a szempontokat is figyelembe venni a hűtőnk rendszerezésekor, és mint mindig, most is kerülni kell a felesleges ajtónyitogatásokat. A hűtőben tárolt élelmiszerek csoportosításakor ügyeljünk arra, hogy bizonyos élelmiszereket lehetőség szerint elkülönítve tároljunk.

A kamra és a hűtőszekrény tartalmát érdemes rendszeresen ellenőrizni, így jobban meg tudjuk tervezni a bevásárlást, és könnyebben oda tudunk figyelni arra, hogy azokat az élelmiszereket fogyasszuk el, amelyeknek a legközelebb van a fogyaszthatósági/minőségmegőrzési idejének lejárata. Egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk az élelmiszerbiztonság fenntartásáért és az élelmiszerpazarlás ellen az otthonunkban is.

Forrás: TÉT Platform

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!