Ellenszérum előállításához keresnek gyógyult donorokat
A minisztérium közleményében azt írta, a projekten dolgozó vállalati-egyetemi kutatócsoport akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot.
Az orvosi vizsgálatok és a tudományos kutatások alapján kimutatható, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az úgynevezett "citokin-vihar" egészséges szérum hozzáadásával gátolható. Ha a szérumot a fertőzésből kigyógyult ember adományozza, a vér magas ellenanyagszintje miatt a kezelés még hatásosabb lehet – közölték.
Az ITM által támogatott projektet Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A nemzetközi szinten is aktív magyar tulajdonú cég innovatív vérszérum-terápiákat fejleszt, hagyományos célterülete az ízületi regeneráció és a csontpótlás. A tárca támogatása tette lehetővé, hogy a vállalkozás a kutatási és gyártási kapacitásait teljes egészében a vírusellenes szérumterápia létrehozásában hasznosítsa. A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelynek beadása a héten megkezdődhet – olvasható a közleményben.
A program teljes megvalósításához több szereplő szoros együttműködése szükséges: a gyógyultak önkéntes plazmadonációjától kezdve a kutatási eredményeket értékelő statisztikusokig. A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a Kedplazma Kft. és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.
A szérumterápia legfontosabb eleme, hogy minél több olyan embert találjon a kutatócsoport, aki már átesett a vírusfertőzésen, és hivatalosan is gyógyultnak tekinthető, így védett a másokra veszélyes koronavírus ellen. A projekt az eddigi negyven jelentkező mellé ezért újabb gyógyultakat is keres, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel.
Hozzátették: a vérplazmavétel jóval kisebb megterhelést jelent, mint egy véradás. Az orvosi csapat szakemberei az erre önként vállalkozókat az operatív törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 0670/ 363 - 8768-as telefonszámon várja a kutatócsoport.
Forrás: koronavirus.gov.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!