Így ünnepli a NASA a Föld Napját
A NASA, az Amerikai Természettudományi Múzeum (AMNH), és számos más szervezet olyan online programokkal és tevékenységekkel készül a jubileumi alkalomra, amelyek szórakoztatóak, de egyben fontos információkat közölnek a növény-és állatvilágról, valamint a felhívják a figyelmet a vadvilág védelmére.
„Fél évszázada még arra fektették a hangsúlyt a szervezők, hogy ezen a napon népszerűsítsék a különböző környezetvédelmi tevékenységeket” – írják a NASA weboldalán. – „2020-ban már az a cél, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben a szabadtéri programokat online megoldások, például közvetítések helyettesítsék.”
Az űrkutatási hivatal számára nagyon fontos, hogy legfrissebb eredményeiket bemutassák a nagyközönségnek, és a fiatalok érdeklődését is felkeltsék az űrkutatás iránt.
Ezért a Föld Napján már megszokott események mellett elérhetővé teszik a felvételeiket, amelyekhez szabadon hozzáférhetnek a diákok, a tanárok, a múzeumok és bárki, aki érdeklődik az űrkutatás iránt.
Délután élő kapcsolással mutatják be, hogyan lehet a kutatók segítségére a NASA tevékenysége és milyen módszerekkel igyekeznek megismerni a Föld működését, de megosztják a legfontosabb információkat a Naprendszer többi bolygójáról is.
Ennek keretében még olyan kérdésekre is választ kaphatunk, hogy hogyan segít a klímaváltozás megértésében a Vénusz és a Mars, vagy hogy milyen különleges körülmények teszik lehetővé az élet jelenlétét a Földön.
A fentieken túl a NASA által elindított #EarthDayAtHome kampány keretében megtalálható az elérhető programok listája, és a Föld Napja Hálózat keresőjével bárki megtalálhatja a legérdekesebb, Föld Napja alkalmából megrendezett online eseményeket.
Forrás: space.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Induljon a nap meditációval!
- Az ajándékozás lélektana
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!