Egészséges testkép

2020. 03. 21.
|
Címkék: Anyaszemmel  Napló  Család  Testünk 
Nem olyan régen óriási port kavart egy közismert, bár számomra jelentéktelen „celeb” videóüzenetével, nyilatkozataival, illetve az ezekre való reakciókkal, kommentáradattal.

Személy szerint engem teljesen felháborított, ahogy mind a nőket, mind a férfiakat lekicsinylő, alázó módon beszélt párkapcsolatról, gyermekvállalásról, családdá válásról, elvárásokról és „nemelfogadásról”. Elgondolkoztam, hogyan is alakul a mai gyerekek és fiatalok önképe, testképe ebben a – kimondom – beteg világban.

Nálunk négy, már a serdülőkort átélt fiatal, egy éppen pubertásba lépő kiskamasz és egy még tényleg kicsi gyermek van a családban. Adott még egy Apa, aki minden gyermeke születésénél jelen volt, aki közelről élte át a női test és lélek változásait, aki sok-sok éve öleli ezt a testet, hol 10-20 kilóval többel, hol épp kevesebbel. Adott egy anya is, aki volt bombanő huszonévesen, aki hízott a várandósságok alatt 15 kilót is, aki szoptatott hosszú éveken át, aki hol könnyen viselte teste változásait, hol pedig keményen megküzdött az elfogadásával. Aki volt már megtörve, „védőhájat” felszedve magára, de volt szénhidrátmegvonással és plank-kihívással megtűzdelt kemény fogyókúra hőse is. Ezt az anyát látták a gyerekei rosszabb és jobb állapotaiban, simogatták és bújtak gömbölyűbb idomaihoz vagy büszkén tolták vele a hasizomgyakorlatokat, hogy ne szenvedjen egyedül. Látták szülés után fáradtan, délben még pizsiben, fájó testrészekkel, de látták bizony csinosan felöltözve, tűsarkúban is, amikor kaptak Apával két óra kimenőt az éppen aktuális kistesó mellől.

A szülői minta szerintem a legfontosabb abban, hogy hogyan viszonyulnak gyerekeink a saját testükhöz, és óriási a felelősségünk, hogyan tereljük őket a rájuk zúduló tökéletességet mutató és elváró tartalmak közepette. Meg kell mutatnunk nekik, hogyan lehet szeretni a testünket, elfogadni a hibáival együtt, hogyan kell megköszönnünk neki, hogy nap mint nap működik, hogyan kell felkészülni a változásaira, és mit kell tenni érte, hogy egészséges és szép maradhasson. A következő lépcsőfok pedig, hogy kicsi koruktól beléjük kell kódolni a szeretetet, hogy ne csak magukat, hanem a társaikat is elfogadással és támogatással tudják majd szeretni, hogy szépnek lássanak egy munkában megfáradt arcot, egy gyermekeket hordott és szült ölet, vagy egy évek alatt elmélyült ráncot, megőszült hajtincset.

Emellett fontosnak tartom, hogy nem titkoltuk el sosem előlük, hogy vannak nehéz időszakok, láttak bizony mélypontokat is és azt is, hogy miként lehet továbblépni megfelelő kommunikációval, egymásért meghozott döntésekkel.

Nem könnyű nekik a látszólag tökéletes testükkel sem, mert elfogultság nélkül állítom, hogy fürdőruhamodell lehetne mind a négy kisfelnőtt gyermekünk, de persze ők is, mint mindannyian, egészségesen elégedetlenek és ez rendben is van, amíg nem fordul kóros keretek közé. Ezek az évek a szerelemtől rózsaszín szemüvegen át láttatják a másikat, az amúgy is gyönyörű, fiatal barátokat, barátnőket; de ha gyerekkorukban jól érzékenyültek a szüleik egymás iránti tiszteletéből, szeretetéből, elfogadásából, akkor később is nyert ügye lehet a házastársuknak. Természetesen tudom, hogy sok családban nem adott a szülők szerelmes mintája, ott sokkal több tudatos felkészítést igényel a kiskamasz testképének formálása, és csak remélni tudom, hogy megbirkózik ezzel a jelen szülői társadalom. Ha nagyrészt a médiából ömlő információk alakítják egy gyermek kialakulóban lévő ön- és testképét, a leendő társukhoz fűződő elvárásaikat, akkor óriási baj lesz a következő generációk párkapcsolataival...

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Márciusi akció

Cartidol 100 mg/g gél

50 g

1 549 Ft

31 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres PrimoMed sebápoló spray

60 ml

2 199 Ft

36,7 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

BioCo Porc & Izom Csont Komplex kondroitinnel filmtabletta

120 db megapack

4 299 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin™ Antitussicum szirup

100 ml

1 899 Ft

19 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septofort tabletta

24 db

1 449 Ft

60,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit D-vitamin Forte 3000 NE tabletta

90 db

2 299 Ft

25,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 699 Ft

54 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 999 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran Max köptetővel por belsőleges oldathoz

10 tasak

2 899 Ft

289,9 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 649 Ft

264,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Algoflex Duo 400 mg/100 mg filmtabletta

24 db

2 599 Ft

108,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Immuno Sleep kapszula

30 db

3 499 Ft

116,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Panadol Rapid 500 mg filmtabletta

24 db

1 149 Ft

47,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 749 Ft

174,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz pezsgőtabletta

20 db

1 649 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 549 Ft

127,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein FORTE filmtabletta

90 db

7 299 Ft

81,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el