Már 549 hazatérő magyarnál rendeltek el hatósági házi karantént

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jó állapotban van az a hat újabb magyar állampolgár, akiknél az elmúlt 24 órában diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést - ismertette Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szombati budapesti sajtótájékoztatón.

Tájékoztatása szerint köztük vannak olyanok, akik korábban azonosított fertőzöttektől kontaktszemélyként kaphatták el a fertőzést és olyan új betegek is, akiknél a fertőzés útját még nem azonosították. Mindannyiukat kórházban kezelik és jó az állapotuk.

Szombat délig a határellenőrzés visszaállításának ideiglenes bevezetése óta a szlovén határon 35 905 ellenőrzést hajtottak végre, 549 magyar állampolgár esetében rendeltek el hatósági házi karantént, továbbra is egy olyan ember van, akit mentő szállított el egészségügyi intézménybe. Összesen 445 külföldi belépését tagadták meg.

Az operatív törzs ajánlásokat is megfogalmazott, többek közt arra kérik a kormányablakok ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakot. Az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélküldeményben kézbesítik, az ezzel kapcsolatos jogszabálymódosítás folyamatban van.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma gondoskodik az egészségügyi dolgozók védelméről, több mint 3900 doboz maszkot már átvehettek a háziorvosok és további 1700 doboz van számukra a mentőállomásokon. Szombaton megkezdődött a kiszállítása a speciális védőmaszkoknak is, amelyeket a mentőszolgálat a megyeszékhelyekre szállít és a háziorvosok át tudják venni. Nem szükséges ezt személyesen megtenniük, meghatalmazással a háziorvosok más kollégái is megtehetik ezt.

Egészségügyi dolgozó nincs a koronavírusos betegek közt.

Forrás : MTI

Szimpatika akció

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!