Szimpatika – A változó kor pszichológiája 1.

A változó kort – vagyis az átmenetet a felnőtt nő és a néni között – a kamaszkorhoz hasonlítom. Gyerekből felnőtt lesz, ez az első ugrás, hát persze hogy óriási. Úgy tartjuk, úgy emlegetjük, ez a legnehezebb korszak.  

De valahogy a kamaszkornak jobb a marketingje, nem? Beszélünk és tudunk arról, milyen nyűgös a sok testi változás, milyen nehéz a mivégre-vagyok-a-világon típusú kérdések megválaszolása és milyen gyötrő a száz-huplis lelki hullámvasút. Az az érzésem, elég figyelmet kap a médiában hogyan kezeljük a tinédzser korosztályt. Arra gondolok, nekik legalább nem mondunk olyanokat, hogy “óh, ez tényleg egy nagy piros pattanás, fogadd el, arra gondolj, hogy dolgoznak a hormonok, természetes dolog, örülj neki, azt jelenti felnőtt leszel!”

A változó korról - a többi nem változó korban lévő embertársunknak - nagyjából a hőhullámok és a zsémbeskedés  jut eszébe. Aki benne van, persze olvashat róla, van bőven irodalma a perimenopauzának és menopauzának is. Van közte sok jó és mégtöbb konzerv-mondat, sablon-szöveg, telis-tele jótanácsokkal. Nekünk meg marad egy rakás kínos mosoly az arcunkon, hogy ez miért nem megy nekem ilyen könnyedén. Száz posztban látjuk, hogy “az ötven az új harminc”, hogy végre kirepültek a gyerekek és eljött végre az ideje hogy magaddal foglalkozz, hogy most már a csak az igazán fontos dogok számítanak.

Megmondják, meghallgatom és elolvasom hogy érezzem magam és legyen az, hogy jé, tényleg, ez ilyen egyszerű lenne? De valahogy mégsem örülök a ráncoknak, lóg minden, a nyuszipárna hasam sem lesz oké, fogalmam sincs megint mi áll jól, ne csináljak szánalmas idiótát magamból, de ne legyek kövület sem, menjek vagy maradjak. Vannak jobb napok, de van amikor semmi sem sikerül.

Lehet azzal kezdeni, hogy nyugodtan, kicsivel többet mondjuk azt, amit 4-5 éves korunkban mertünk utoljára megtenni: mondjunk nem-et. És lehet hátradőlve élvezni, hogy nem dől össze a világ.

Szerző: Szolnoki Nikolett, Csodapatika.blog.hu