Nem csak képzelődsz: az anyák kórosan kialvatlanok az első 6 évben
Ez azért érdekes, mert anyaként előfordulhat, hogy lelkifurdalásod van, amiért fáradtnak érzed magad, mikor már nem is kicsi babával vagy otthon. Nos, ne legyen. A statisztikák szerint valóban kialvatlan vagy, nem csak képzeled. Márpedig ha elfogadod, hogy a probléma valós, könnyebben is tudsz megbirkózni vele.
És nem csak arról van szó, hogy jó vagy rossz alvó a baba. Arról is van szó, hogy a szülői feladatokkal megnövekedett a tennivalóid száma, a veled szemben támasztott elvárások, és emiatt egyszerűen kevesebbet alszol – mondja Dr. Sakari Lemola pszichológus.
A kutatásban azt is megállapították, hogy az anyák kevesebbet alszanak, mint az apukák. Ez a trend rögtön a gyerek születése után elindul, és kitart egészen az iskolába menésig. Az első három hónapban az anyák egy órával kevesebbet alszanak átlagosan, mint a szülés előtt. Ebben az első három hónapban az apák 15 perccel alszanak kevesebbet.
Mire a gyerek 4-6 éves lett, a kutatásban azt találták, hogy az anyák még mindig 20 perccel kevesebbet alszanak, az apák esetében fennmarad a 15 perc.
A szülők az első gyermek születése után esnek el a legtöbb alvástól, a tapasztaltabb szülők már többet alszanak.
Kisgyerekes szülők most talán elkeserednek, hogy akkor sem lesznek még nagyon kipihentek, mikor a gyermek óvodáskorú lesz, de óvodáskorú gyerekek szülei pedig nyugtázhatják: nem velük van a baj, amiért még most is fáradtnak érzik magukat!
Forrás: Pöttyöslabda
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!