Több szexuális partner, nagyobb esély a rákra?
A nőknél többet ront a helyzeten a több partner
A nemzetközi kutatócsoport által készített tanulmány szerint azoknál a férfiaknál, akik tíznél több partnerről számoltak be, 69 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki rákbetegség életük során azokhoz képest, akik legfeljebb egy partnerrel éltek nemi életet egész életükben. A nőknél a tíznél több partner 91 százalékkal emeli meg a tanulmány szerint a rosszindulatú daganatos betegségek kialakulásának az esélyét. „Számítottunk rá, hogy találunk összefüggést a partnerek száma és a rákkockázat között, hiszen ahogy azt már tudjuk, a szexuális úton terjedő betegségek egy része daganatos betegség kialakulásához vezethet – mondta dr. Lee Smith, a Cambridge Egyetem tudományos kutatója, a tanulmány vezető szerzője. – Logikus, hogy a nagyobb számú szexuális partner nagyobb esély a nemi betegségekre is.” A kutatás vezetője hozzátette még, hogy a kutatásuk nem konkrét ráktípusokat vizsgált, mivel erről nem állt rendelkezésükre információ, illetve a dohányzási szokásokat sem vizsgálták, pedig az az egyik legnagyobb rizikófaktor a rákbetegségnél.
A HPV a fő ludas
A nőknél valamivel jobban megemeli a rákkockázatot a tíznél több szexuális partner, mint a férfiaknál. Ez meglepte a kutatókat. „Ez azért lehet, mert a nőknél erősebb összefüggés van a szexuális úton terjedő a humán papillomavírus és a méhnyakrák kialakulása között, mint a férfiaknál a HPV és a péniszrák kialakulása között” – magyarázta a kutatás vezetője.
A HPV olyan vírusfertőzés, amely okozhat szemölcsöket a nemi szerven, ám tipikusan tünetmentes fertőzés. Pont ezért veszélyes, hiszen anélkül adhatja tovább valaki, hogy tudna róla. Ha kezelés nélkül hagyják a fertőzést, a HPV méhnyakrákot vagy végbélrákot okozhat, ezen betegségek első számú kiváltó oka.
A testsúly és dohányzás is számít
A kutatók következtetései egy olyan adatbázis vizsgálatából származnak, amely csupán a szexuális partnerek és általánosságban a rákkockázat kapcsolatának elemzésére volt alkalmas. Emiatt tervezi a kutatás vezetője, hogy egy olyan vizsgálatot is végez, amelyben a különböző ráktípusoknál is megnézik, hogy a partnerek száma milyen hatással van rájuk. „Sajnos a vizsgálat nem vett figyelembe két olyan fontos tényezőt sem, amelyek az első számú kiváltói a legtöbb rákbetegségnek, ezek pedig a testsúly és a dohányzás” – mondta Natasha Paton, az Egyesült Királyság Rákkutató Központjának szóvivője.
Ahelyett tehát, hogy a szexuális partnereink számán aggódnánk, a legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és azért, hogy csökkentsük a daganatos betegségek kialakulásának esélyét, ha megtartjuk az egészséges testsúlyunkat és nem dohányzunk” – tette hozzá a szóvívő. Ráadásul az adatbázis önbevalláson alapul az ilyen vizsgálatoknál, így az is könnyen elképzelhető, hogy a résztvevők nem voltak teljesen őszinték azzal kapcsolatban, kinek hány emberrel volt intim kapcsolata élete során.
Fő a biztonság
A kutatás vezetője reméli, hogy a tanulmányuk a biztonságos szexre ösztönzi az embereket. Nem csak a fiatalabbaknak, az idősebbeknek is fontos a védekezés, hiszen nem csak a nemkívánt terhesség jelent problémát. „A biztonságos együttlét szabályainak betartása mindenkinek érdeke, hiszen a szexuális úton terjedő betegségek nem csupán kellemetlenek, de más egészségügyi kockázataik is vannak.”
Forrás: Marie Claire
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!