5 lépés, amivel tönkretesszük a bocsánatkérést
1. Sajnálom, hogy így érzel. Ez egy nagyon gyakori, ám annál semmitmondóbb szólam a bocsánatkérésre. Nem fejez ki részünkről semmilyen felelősséget azért, amit okoztunk, így garantáltan még jobban elmérgesítjük a helyzetet ezzel a mondattal. Valójában azt fejezzük ki ezzel, hogy csupán azt sajnáljuk, hogy a másik ember úgy döntött, hogy félreérti az egész helyzetet. Még ha igazunk is van, és valóban tévútra terelte a dolgot a másik ember, megmagyarázni neki, hogy miért nincs igaza, nem éppen a kulcs a másik ember szívéhez.
2. Sajnálom, hogy ezt hiszed. Ez nem bocsánatkérés. Hasonlóan az előzőhöz, ez is annak kijelentése, hogy a másik ember téved és rosszul gondolkodik. Az a bocsánatkérés, amelyik úgy kezdődik, hogy “sajnálom, hogy te”, már eleve hatástalan. Hacsak nem úgy folytatjuk, hogy sajnáljuk, hogy “te vagy az, akinek én problémát okoztam”. Foglaljuk bele mindig, mi az, amiért bocsánatot kérünk, így valóban érződik a megbánás szavainkon.
3. Sajnálom, hogy ezt tettem, de… Amint kimondjuk egy bocsánatkérésnél, hogy de, azonnal semmissé tesszük az egész megbánást. Ezzel ugyanis onnantól a saját cselekedeteink helyességét igazoljuk és támasztjuk alá. Kezdjünk egy olyan bocsánatkéréssel, amiben nincs minősétés. “Bocsánat, hogy nem hívtalak meg vacsorára. Tudom, hogy megbántottalak.”
A másik embernek szüksége van arra az érzésre, hogy megértettük, hogyan és miért volt bántó a cselekedetünk. Amikor ezen túlestünk, akkor esetleg kitérhetünk a saját motivációinkra, ám korántsem biztos, hogy a sérelmek folyamatos átrágása előreviszi a kapcsolatunkat, sőt, sok esetben ez inkább elmérgesíti a viszonyt két ember között.
4. Nem vagyok tökéletes. A jó szándék vezérli ezt a kijelentést, hiszen a felelősségünket akarjuk megmutatni vele, ám nem elég konkrét bocsánatkérésnek. Tegyük hozzá, miért mondjuk ezt. Hiszen nem azért szomorú és csalódott a másik ember, mert nem vagyunk tökéletesek, senki sem az, és senkinek sem kell annak lennie. Az általános kinyilatkoztatások helyett, mint a “nem vagyok tökéletes” és az “elszúrtam”, tegyük hozzá, hogy konkrétan miért kérünk elnézést.
5. Nem mutatunk bűntudatot. Ha a megfelelő szavakat használjuk ugyan, ám valójában nem bánjuk meg, amit tettünk, a bocsánatkérésünk valószínűleg nem ér célba. Képzeljük magunkat a másik ember helyébe elég hosszan ahhoz, hogy átérezzük a tettünk súlyát, a kárt, amit okoztunk az ő nézőpontjából. Még ha nem is szándékosan tettük, akkor is megtalálhatjuk magunkban az együttérzést a másik ember irányába. Ami azért is fontos, mert a jó bocsánatkérés a kapcsolatok erősítésének és javításának egyik legfontosabb eszköze, még ha nem is olyan könnyű, mint gondolnánk.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!